Az önmagába térő ösvény

Ajánlom ezt a könyvet Swami Dhattatreya Brahmacharinak, akivel 1971-ben ismerkedtem meg Indiában a Vhisvayatan Yogaashra-mában. Egy ideig a tanítványa voltam. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Egyrészt mert én is mestere voltam Dhattatreyának. Másrészt mert még másoknak is voltam a tanítványa és egyszersmind mestere. Nem voltam ugyanis tanítványa soha senkinek, aki nem fogadott el engem mesteréül. Ók arra tanítottak engem, hogy milyen a jó tanítvány, én arra tanítottam őket, hogy milyen a jó mester. Ők is valamennyien Dhattatreya voltak. Ide írom a nevüket: P. Liebermann Lucy Török Sándor Pető András Ladányi Péter. Vázsonyi Ibolya Gleimann Anna. Végül én is Dhattatreya vagyok. Ezért neki ajánlom ezt a könyvet, akit 1979-ben ismét viszontláttam Indiában. Csakhogy akkor már nem Dhattatreyának hívták, hanem Buddha-rakkita Theyrának. Akkor volt a világ legszebb tavasza Bangaloréban. Még valamit a koanokról. A koan zen buddhista meditációs paradoxon. Abszurd töprengés a világ abszurditásáról. Csakhogy a matematikából tudjuk, hogy „- x - = +”, vagyis hogy mínusz mínusszal szorozva mindig pluszt eredményez, a dolgok fonákjának sokszorozása nyomán előtűnik a valódi mintázat. Két ölelkező negatívum nászából megszülethet egy pozitívum. Annak idején azt mesélték, hogy amikor Leonardo da Vinci egy értetlenkedő építésznek hiába magyarázta a boltív lényegét, végül türelmét vesztve így kiáltott fel: - Ej, hogy nem érti ezt, Messire? A boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség, ami végtelen erővé változik! Ebben a könyvben álkoanok vannak. Én találtam ki őket. Tekinthetők paródiának, csúfolódó fintornak is. Mindegy. Számomra az irónia a túlságosan nehéz szellemi súly elviselhetővé tételének eszköze. Vagyis alázat, a leborulás szemérmes formája.