A Pécsi Tudományegyetem évkönyve corvina logo

Szerkesztő: Dezső Krisztina
További szerzők: Tóth József; Harka Éva; Aknai Tamás
Cím: A Pécsi Tudományegyetem évkönyve
Alcím: 2002-2003
Megjelenési adatok: Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 2003. | ISSN: 1589-7524

coverimage A Pécsi Tudományegyetem 2002/2003-as tanéve az integrációt követően talán a legfontosabb volt egyesített egyetemünk néhány esztendős történetében. Ebben az évben készült el a Rákóczi úti egyetemi tömb teljes rekonstrukciója, amelynek köszönhetően két karunk is az új évezred követelményeinek megfelelő épületbe költözhetett vissza. Érdemes külön megjegyezni, hogy az Oktatási Minisztérium támogatása mellett az egyetem, valamint a jogi és a közgazdasági kar is jelentős anyagi áldozatokat vállalt a felújítás során. Az intézményfejlesztés azonban nem kötötte le az egyetem minden energiáját, hiszen sikerült előrelépnünk a tudomány és kutatás színterén is. Egyre több konferencia szerveződik a Pécsi Tudományegyetemen, talán annak is köszönhetően, hogy doktoriskoláink is egyre erősebbek, egyre elismertebbek. Fejlesztettük nemzetközi kapcsolatainkat, ahol az oktatói és hallgatói cserék éppúgy fontos szerződési pontok, mint ahogyan a közös pályázatok is. Az Európai Únióba tartva olyan nemzetközi kapcsolatrendszert kell kiépítenünk, amelynek segítségével egyetemünk múltjához és jövőjéhez méltó európai jelent tudunk megvalósítani, hiszen már a következő évtől nem hazai, hanem nemzetközi viszonyok közt mérettetik meg a magyar felsőoktatás. A tanév nem elhanyagolható eseménye volt a rektorválasztás, ahol a leköszönő rektor helyébe újat választott a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa. Az átalakulás, a változás éveit egy új ciklus követheti, amely reményeim szerint továbbviszi a Pécsi Tudományegyetem eddigi hagyományait, és fejleszti a magyar felsőoktatás legkorábbi intézményének utódját.
Kategóriák: Egyetemtörténet
Tárgyszavak: Felsőoktatás, Évkönyv, Pécs, Tudományegyetem
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék