Kant Immánuel pedagógiája

Felsőbb években, kezemhez jutván ama nagy hirü tudós Kant Immánuelnek nevelésről német nyelven irott eme könyve, időt vettem annak lefordítására. — Azon ott összeszedett nevelési elveket olyanoknak vélvén, melyek átültetését a Magyar irodalom terén előnyösnek tartom, annak közvilágra bocsáttatását elhatároztam. Kant a „Tudományos gyűjteményben," nevezetesebben az 1817-ik kötetben e tekintetben — véleményem szerint — méltatlanul megtámadtatván, téves tanok hirdetésével vádoltatik; azért — nem ugyan az ő védelmére (melyhez magamat illetékesnek nem tartom) hanem az igazság földerítéséül Kantnak elveivel ama vádakat szembe állítani, valamint az ő nevelési elveit a ma élő nemzetek nevelési rendszereivel egyeztethetöknek — egy Függeléknek hozzá toldásában fölvilágositani jónak Ítéltem. Kelt Szathmárt sept. 29-én 1866. A fordító. | Egy régibb rendelésnek értelmében a Königsbergi Universitásban a nevelés tudományát a Pbilosophia egyik tanitója a tanulóknak, mégpedig mindenkor felváltva, előadni köteles lévén: annálfogva gyakran érte ezen tanitásbeli sor Kant professor urat is, a ki ebben a maga néhai tiszttársa Consistorialis tanácsos D. Bock által kiadott Nevelés mesterségiröl irott könyvet vette ugyan fel útmutatóul, de mindazáltal sem a vizsgálódások rendiben, sem pedig az elvekben szorosan ahoz magát nem csatolta. Ezen környülállásnak köszönhetik már lételöket ezen a nevelést tárgyazó jegyzések. - Hihetöképen még hasznosabbak, s némi némi tekintetben bővebbek leendettek ezek, ha az ezen tanításra rendelt idő nem olv szűken lett volna, — mint az valósággal volt — kiszabva, és ha ennélfogva Kantnak alkalmatosság adatott volna, ezen tárgy iránt szélesebben kiterjeszkedni, és gondolatait irásban kibővíteni. A Pedagógia az ujabb időkben sok nagy érdemű embereknek s nevezetesen Pestalozi és Oliviérnek szorgalmatosságaik által egy uj és hasznos előmenetelt vett, melyhez mi a következő emberi nemnek, nem különben mint a tehénhimlőhöz szerencsét kívánhatunk, ide nem értvén némely azon kifogásokat is, a melyek mind kettöjök ellen méltán tétettek, a kik valóban magokat majd igen tudósoknak, majd szerfelett jeleseknek adják ki; holott ők csakugyan a legelsöbb bölcseknek épen nem tartathatnak. — Hogy Kant e tárgyban is a maga ide-jebeli ujabb gondolkozásokat ismeré, azokat fontolóra vevé, és némely pontokban azt előbbre is mozditá a korabelieknél, az bizonyos és azt ezen ő — noha nem a tulajdon maga választásából származott — jegyzései is nyilván megbizonyítják. Az én mellesleg tett észrevételemről nem szólok, szóljanak azok magukért. Ha az olyatén alacson megtámadások, a milyeket Vollmer könyváros az én Kant — physicai geographiám kiadására tenni nem átallott, tekintetet érdemelnének, ugy az eféle kéziratoknak kiadása lehetetlen volna. — A midőn én a magam — különben sem igen keskeny pályámban, — csendesen, megelégedve, és munkásán élhetek, miért tegyem ki magamat a hivatlan csácsogóknak? — és miért induljak fel az olyatén éretleniÍtéleteken? Inkább felszentelem az én üres időmet azon tudományoknak, a melyekkel én az ahoz értőknek megelégedésével, hogy magamnak némely érdemeket szerzettem, ezután pedig még többeket is szerezhetek, magamnak hízelkedem. Hazánk irodalma, kivévén annak tulajdonképen tudós ágazatát, épen semmi részben nem kecsegtető, és az a magát mindenütt ütögető különözés, mely a legmardosóbb ellenségeskedésekkel, és tüzes öklözésekkel van összekötve, melyekben még a mi jelesebb férfiaink is beleavatkoznak, valóban nem kötelezi le az embert a részvételre...