Összetettség és ellentmondás az építészetben

Ez a könyv egy építészeti kritika kísérlete, de egyben mentegetőzés is, mivel közvetve saját munkásságom magyarázata. Gyakorló építész lévén, építészettel kapcsolatos gondolataim nagy része szükségszerűen saját munkáimat bírálva merült fel bennem. „Az alkotó tevékenységet kísérő kritika - úja T. S. Eliot - az alkotómunka alapvető része. A válogatás, rendszerezés, felépítés, elhagyás, javítás és ellenőrzés gyötrelmes feladata legalább annyira kritikai, mint alkotó jellegű. Sőt még azt is kijelentem, hogy az a kritika, amelyet a gyakorlott és jól képzett író a saját munkájával szemben gyakorol, a leghelytállóbb, a legmagasabb rendű kritika...” Úgy írok tehát, mint egy kritikus szemű építész, és nem úgy, mint az építészetre szakosodott kritikus. Ë könyv építészetszemlélete azokra a sajátos tényezőkre helyezi a hangsúlyt, amelyeket én érvényesnek tartok. A fent említett esszében Eliot az irodalmi kritika eszközeként tárgyalja az elemzést és az összehasonlítást. Ezek a módszerek azonban az építészetben is alkalmazhatók: az építészet éppúgy nyitva áll az elemzés előtt, mint a tapasztalati valóság bármely vonatkozása, és sokkal elevenebbé válik az összehasonlítások révén. Az elemzés során az építészetet elemeire kell bontani; gyakorta alkalmazom ezt az eljárást, bár ellentéte az összegzésnek, a művészet végső céljának. Bármennyire is paradox, sok modem építész gyanakvásával szemben állítom, hogy a részekre szabdalás hozzátartozik az alkotómunkához és nélkülözhetetlen a megértésben. Az alkotómunka és a kritika szükséges része az önismeret. Manapság az építészek túlságosan is kiműveltek ahhoz, hogy akár egyszerűek, akár teljesen spontánok legyenek; az építészet pedig túl összetett ahhoz, hogy gondosan megőrzött tudatlansággal lehessen megközelíteni. Mint építész arra törekszem, hogy munkámban a megszokás helyett - a példák gondos elemzése révén - a múlt tudatos értékelése vezessen. A kiválasztott történeti példák egy, az érdeklődésemnek megfelelő, folyamatos hagyomány részei. Annak ellenére, hogy a technológiai újítások következtében nagyon megváltoztak az építészeti módszerek, Eliot megjegyzései a hagyományról érvényesek az építészetre is: „Az angol irodalomban - mondja Eliot - ritkán beszélünk a hagyományról... ritkán tűnik fel a szó, akkor is inkább megrovó értelemben; ha mégsem így, akkor a jóváhagyás bizonytalankodó, a dicsért munkát mintegy örvendetes régészeti rekonstrukciónak tekinti...