Közigazgatási alapfogalmak corvina logo

Szerző: Rózsás Eszter
Cím: Közigazgatási alapfogalmak
Alcím: Oktatási segédanyag : [Jogi asszisztensképzés]
Megjelenési adatok: Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudomány Kar, Pécs, 2002.

coverimage A „Közigazgatási alapfogalmak” című jegyzet - amely az azonos című tantárgy elsajátításához kíván segítséget nyújtani - a jogi asszisztens képzésben résztvevő hallgatók számára készült. A tananyag a közigazgatás - azaz az állam-, illetve önkormányzati igazgatás - szervezetrendszerét, a szervek működésére és eljárására vonatkozó szabályokat igyekszik bemutatni. A képzés jellegére tekintettel a jegyzet elsősorban a tételes jogra épül, csupán annyiban tartalmaz elméleti ismeretanyagot, amennyiben az elengedhetetlenül szükséges a közigazgatás vizsgálatához. Terjedelmi korlátok miatt a jegyzet csak a legfontosabb jogszabályi rendelkezéseket tartalmazza, az anyag alapos elsajátításához a Magyar Köztársaság Alkotmányáról, a jogalkotásról, a helyi önkormányzatokról és az államigazgatási eljárásról szóló törvények ismerete is szükséges. | Az igazgatás az emberi együttműködéshez kapcsolódó folyamatos tevékenység, amely biztosítja a közös cél eléréséhez szükséges személyi, tárgyi feltételeket és a munka összhangját. Az igazgatás valamely főtevékenységhez kapcsolódó olyan kiegészítő, „kiszolgáló”, összehangoló tevékenység, amely több emberből álló szervezett egységet (szervezetet) feltételez. Az igazgatás fogalmi elemei közül legfontosabb a koordináció, az egyes feladatok közötti összhang megteremtése. Lényeges fogalmi ismérv a közös cél is, hiszen az igazgatás meghatározott célkitűzés hatékony megvalósításáért történik. Az eredményes együttműködés feltételezi a megfelelő személyi és tárgyi feltételek biztosítását is. Az igazgatás fogalmából következik, hogy az igazgatásnak mind az alanya, mind a tárgya emberek bizonyos csoportja. Az igazgatás alanya társadalmi funkciót ellátó „létező” szervezet, aminek keretében az igazgatást kifejtik. Az igazgatás tárgyát az embereknek az a (szintén szervezett) csoportja jelenti, amelyre nézve fejti ki az igazgatás alanya a tevékenységét. A modem társadalmakban az igazgatás alanya önálló, kifejezetten igazgatási tevékenységre létrejött speciális szervezetrendszer, tárgya pedig a szervezett társadalom bizonyos része, illetve egésze. Az igazgatás tartalmára vonatkozó felfogások megegyeznek abban, hogy az igazgatási tevékenység mindig folyamatot jelent, amely két fő részből, egy előkészítő és egy kivitelező szakaszból áll. Az előkészítő szakasz első fázisa a döntéshez szükséges információk összegyűjtése és feldolgozása.
Kategóriák: Jogtudomány
Tárgyszavak: Közigazgatási jog, Jogi asszisztensképzés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék