Gyökeres igazságügyi reformok corvina logo

Szerző: Somlyódy István
Cím: Gyökeres igazságügyi reformok
Megjelenési adatok: Endrényi Lajos Ny., Szeged, [é.n.].

coverimage Az igazságszolgáltatás reformjának kérdése még sohasem égett annyira a körmünkre, mint ma, midőn a polgári peres eljárás végleges megalkotását tartalmazó javaslat ismét — hiszszük utoljára — a törvényhozás előtt van s remélnünk lehet, hogy rövidesen törvénynyé lesz, mert ennyi idő után, amióta a perrend végleges megállapításával bajlódunk, már ekkorára magában abban a bírói szervezetben, amelyre ezt a perrendtartást, mint a ruhát a testre, rá akarjuk szabni, ebben a bírósági szervezetben az időközi részleges javítgatások és foltozgatások folytán, annyi visszásság, bizonytalanság és jogosult békétlenség, jelensége gyűlt össze, melyekből nyilvánvaló, hogy ha ezeket a bajokat idejében gyökeresen nem orvosoljuk, akkor az uj perrendtartás sikerén kívül magának a bírósági szervezetnek további rendszeres és egészséges fejlődését és fejleszthetését is kockáztatjuk. Ilyen körülmények között nekünk, a gyakorlat embereinek, akiknek az eddigi reformokhoz is némi közünk van, kötelességünk a mai változott helyzetet is feltárni, és ennek tarthatatlanságával szemben javaslatainkat megtenni úgy, amint azokat gyakorlati tapasztalataink nyomán — számolván a meglevő keretekkel és az ország teljesítő képességével — jó lelkiösmerettel megtehetjük. Nem elméleti, elvont okoskodás eredménye ez az értekezés, hanem a gyakorló jogász szemével meglátott, magyar fejjel végiggondolt és magyar szívvel átérzett gyakorlati életigazságok, észrevételek, megjegyzések és ezek alapján olyan vázlatos gyakorlati javaslatok ezek, amelyek a jogkereső közönségnek és a jogszolgáltató bírósági szervezetnek és ezzel karöltve az ügyvédi és kir. közjegyzői intézménynek is mindennapi érdekét, tehát együttvéve a magyar nemzeti faj erősítésnek egyik főfontosságu eszközét: a jó igazságszolgáltatás megteremtését vannak hivatva előmozdítani. Igazságügyminiszterünk nyilatkozatai és cselekedetei bizonyítják, hogy a reformok szükségét érzi, és belátja, hogy szervezeti javításokra is szükség van. Nekünk gyakorlati embereknek is kötelességünk bátor, magyaros őszinteséggel előmozdítani, előkészíteni azt is, hogy az óhajtott Reformok ne csak felszínesek, hanem gyökeres Reformok, olyan újítások legyenek, amelyek minden tekintetben megfelelnek a várakozásnak. Nincs lehetetlenség, csak mindennek meg kell találni a módját!
Kategóriák: Jogtudomány
Tárgyszavak: Igazságügy, Perjog
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék