William James egy filozófus arcképe

Fényképeiről igazi „filozófusfej“ néz ránk: hatalmasan domborodó, magas koponya, élénk, mélyretekintő szem, derűs, nyugodt vonások, gyér fehér haj és fehér tudósszakáll. Középmagas termete eléggé erősnek látszott, pedig sokat betegeskedett ifjúkora óta. Az Irving Street-en lévő házából sietős léptekkel ment naponta át a Harvard-egyetemre, egyenes testtartással, szórakozottan tekintgetve körül, hóna alatt mindig egynéhány könyvet szorongatva. Gyors mozdulatairól akkor sem szokott le, amikor orvosai kérve kérték: járjon lassabban. Még ötvenéves korában is kettesével-hármasával ugrált fölfelé a lépcsőkön, míg 1899-ben egy balvégű kirándulása, — eltévedt a hegyekben és csak késő éjszaka vetődött emberlakta vidékre, — végleg össze nem törte. Soha még emberben nem volt kevesebb páthosz. Ha beszélt. a szeme gyorsan mozgott. Könnyen és mindig derűsen beszélt, még 68 éves korában is olyan fiatalos frisseséggel, hogy környezetét magával ragadta. Hatalmas szókincs fölött rendelkezett, hangja erős volt és tiszteletet parancsoló. Előadásaira özönlött a közönség, nemcsak Angliában, hanem még Amerikában (!) is. Mikor egyszer New-Yorkban a pragmatizmus filozófiájáról adott elő, az előadás előtt a közönségnek át kellett vonulnia az egyetem legnagyobb előadótermébe, mert a második legnagyobban nem fért el; az utolsó előadáson azonban ez is kicsinynek bizonyult s a hallgatóság egyrésze a folyosón szorongott. Az előadás végével aztán a hallgatók kérdésekkel ostromolták meg s ő ott állott az emelvényen és válaszolgatott, míg végül elfáradt és, frakkban, leült a kathedra szélére; az emberek pedig ott ültek és álltak körülötte s ő úgy magyarázott tovább, közvetlenül, s nem törődött vele, hogy milyen helyzetben ül. „Volt egy dolog“, — írja egyik tanítványa, — „ami láthatólag képtelenség volt az ő számára: ex cathedra beszélni, a tudós erudíció és befejezettség magaslatairól.“ Rendszerint egyszerű utcai ruhában ment mindenüvé. Amikor Berlinben Hermann Grimm ebédre hívja meg, utcai ruhában megy el s csak akkor ocsúdik föl hibájára, amikor Dilthey is megjelenik — frakkban. Később mindjobban ügyelt külsejére s „ünnepi nyakkendői mindig szerepeltek az egyetemi karrikatúrákon.“ Hosszú sétáiról vagy lovaglásairól porosán és gyakran rongyos ruhában érkezett haza. Ilyenkor „haragoskék szeme“csillogott és ragyogó jókedvvel mesélt a hegycsúcsokról, amelyekre egyedül kapaszkodott föl, a veszélyről és szívbajáról megfeledkezve. Ha egy probléma érdekelte, megfeledkezett az előadás tulajdonképen való céljáról és tárgyáról; messzire elkalandozott, lelkesen beszélt egyéni benyomásairól, élményeiről és érzéseiről.