Az igazság fogalma Pauler Ákos rendszerében

A gondolkodó ész a maga véges, de egyénenként mindig változó képességeivel a legkülönbözőbb oldalakról igyekezett már megközelíteni az igazságot, s a különböző, látszólag néha egészen ellentétes logikai elgondolások mind ennek a küzdelemnek egy-egy oldalát mutatják. Hogy melyik út, melyik oldal a feltétlenül célravezető, azt talán sohasem tudjuk megállapítani, fejlődést azonban, mely a cél elérhetésének reményét foglalja magában, már tudunk tapasztalni — legalább is egyik irányban. Ez a bíztató út, s annak egyes állomásai a gondolkodás történetének folyamatában több-kevesebb határozottsággal végigkísérhető, s különösen az újkorban jutott éles kifejezésre, hogy azután a magyar gondolkodás legkiválóbb alakjában, Pauler Ákosban rendszerré kristályosodjék. Pauler rendszere a legbiztosabb, legtökéletesebb fundamentumon, az igazságok rendszerén épül fel. Az igazság elméletének kifejtése alkotja tehát a rendszer épületének alapköveit, egyben ez is tetőzi be. Egységét pedig az adja meg, hogy a szerkezetet is mindenütt az igazság, s az abból szigorú következetességgel levont tételek alkotják. Így alakul ki azután a szemlélő előtt az a zavartalan és szédítő perspektíva, amelyet egy ilyen, minden részében egyforma gonddal és következetességgel megkonstruált rendszer nyújt, önmagából következik már most, hogyha rendszerét meg akarjuk érteni, s ennek alapján értékelni, akkor az igazság természetére vonatkozó kutatásait kell vizsgálódásunk tárgyává tenni. Maga is azt mondja: „Ha nem tesszük tudományos vizsgálódás tárgyává a; igazság természetét s az abból folyó gondolkodási és kutatási. szabályokat, a szaktudomány minden lépése öntudatlanul' történik s épp ezért ingadozóvá válik, .mert nem tud számot adni eljárásáról." Már e megjegyzéséből 'is láthatjuk, hogy álláspontja szerint melyik tudomány a legalapvetőbb: nyilván a logika, amelynek tulajdonképein tárgyát az igazság mint végtelen sok tagból álló, de mégis minden részében összefüggő rendszer legáltalánosabb határozmányainak a fölfedése alkotja. Nem az igazságok matériáját keresi tehát aristotelesi értelemben, — ez a szaktudomány feladata — hanem a minden igazságban meglévő közös mozzanatokat, az igazságok formai struktúráját. Ez azt jelenti, hogyha egy tétel igényt tart az igazságra, akkor nemcsak azt kívánjuk tőle, hogy „bizonyos formai szerkezettel bírjon, hanem érvényességgel is kell bírnia."2 Ebben áll a „struktúra" kétféle jelentése. Az érvényesség a fennállás, a megmaradás bizonyos módját jelenti, amelyet szigorúan el kell választanunk minden más fennállási módtól, különösen a létezéstől, s éppen ezért nevezzük érvényességnek, ami azt jelenti, hogy az igazságok: 1. töretlenek és időtlenek, mivel pedig az időtlen permanencia az örökkévalóság, örökkévalók; 2. hatást nem fejtenek ki — ami Panier szerint a létezés legfontosabb kritériuma;3 3. nem függenek a megismeréstől, sem, akkor is fennállanak, ha soha senki sem ismeri meg- őket; 4. több igazság' vau, de mindnyájan egyazon rendszernek a tagjai; 5. az igazságnak három iránya van: pozitív, negatív és limitatív; 6. minden igazság mibenléténél fogva egyetemességeket tartalmaz. Ezzel elérkeztünk Pauler rendszerének, s így igazságelméletének legsarkalatosabb tételéhez, amellyel minden állítása áll, vagy bukik: az igazság sajátos és minden mástól különböző fennállásmódjához. Egész filozófiája voltaképen nem más, mint ennek a tételnek bizonyítása és alkalmazása a filozófiai alaptudományok (szerinte: logika, ethika, esztétika, metafizika és ideológia)4 és ezek közvetítésével a szaktudományok területén. Hogy tehát igazságelméletéhez közelebb tudjunk férkőzni, előbb érvényességtanát kell a fentebb megjelölt legfontosabb határozmányai szempontjából megvizsgálnunk.