Zola és a magyar irodalom

A romantika és a nyomában járó német idealizmus lehanyatlása után a szellemi élet minden ágában Európa-szerte tért foglalt a pozitivizmus és a természettudományos gondolkozás. A XIX. századbeli nagy gyakorlati és elméleti felfedezések, valamint a jeles természettudósok, mint Darwin, Claude Bemard stb. munkái átalakítóan hatnak a közvéleményre s mindjobban megerősödik az a gondolat, hogy a tudomány és a technika megváltoztathatja a politikai, társadalmi, gazdasági, szellemi életet, sőt magát az emberi lelket is. Ez a változás főkép a múlt század utolsó évtizedeiben következik be. Franciaországban is Taine és Renan 1870 előtt megjelent munkái az 1871—72-es háború után éreztetik igazán hatásukat s ekkor talál termékeny talajra Auguste Comte pozitivizmusa, amely nem volt egyéb, mint az új filozófiával és tudománnyal gazdagodott régi enciklopédista szellem. A pozitivisták feltétlenül hisznek az észben és a haladásban, telve vannak optimizmussal, megváltót vélnek látni a tudományban s ez a nagyfokú bizakodás társadalmi téren is a régi konzervatív gondolkozású közönség helyébe egy egészen új, liberális nemzedéket teremt. Ekkor emelkedik a tudományok sorában vezető szerepre a szociológia s ekkor írják a pozitivisták zászlójukra a „savoir pour prévoir afin de pouvoir" jelszavát, amely „mindenkori szövetségese lett a XIX. század társadalomboldogító utópistáinak és forradalmárainak." A különböző korok politikai élete és irodalma között mindig fennállott bizonyos párhuzam, azonban talán még soha sem volt olyan szoros a kapcsolat politika és irodalom között, mint a pozitivizmus korában, amikor az új, liberális nemzedék utópiákkal-teli politikai felfogása édes testvérre talált a kor naturalista regényirodalmában. A naturalista irodalom nem egyéb mint pozitivista és tudományos irodalom, a szónak abban a harcias értelmében, ahogyan azt a XIX. század második felében használták.5 A pozitivizmus elveit egyik tudomány, még az irodalom és művészettörténet sem valósíthatta meg oly mértékben, mint a naturalista regény és pedig elsősorban a Zola-féle regény. „Ami az irodalom-történetnek csak félig sikerült, — irja Thienemann — az beteljesedett a naturalista regényirodalomban: diadalmasan leplezte le az emberben a társadalmi állatot, a milieu, race és moment determinált, felelőtlen produktumát. Zolának Taine filozófiája volt a művészi revelációja, fiatal kora óta Taine volt neki — mint maga mondja — „a legteljesebb megnyilvánulása tudásszomjunknak, kutató igyekezetünknek, annak a hajlandóságunknak, mely mindent a matematikai tudomány körébe tartozó egyszerű mechanizmusra akar visszavezetni."