A Pécsi Püspöki Könyvtár francia nyomtatványai és kéziratai

A XVIII-ik század fontos időszak a magyar művelődés történetében. Két évszázados háborúskodás után, mely gazdaságilag és szellemileg egyaránt tönkretette az országot, a magyarságra nézve ekkor békés és termékeny időszak következett be, amely lehetővé tette számára, hogy a művelődés munkájában részt vegyen, a tudományok, művészetek és az irodalom iránt érdeklődjék, s hogy megvesse bizonyos kultúrintézményeknek alapját, melyekkel a nyugat-európai szerencsésebb és nyugodtabb viszonyok közt élő nemzetek már régóta rendelkeztek. Ha ennek a századnak művelődéstörténetét tanulmányozzuk, amelyet még a közelmúltban is történetíróink jó része úgy tekintett mint nemzetietlen, hanyatló korszakot, meglep bennünket az a buzgóság, amellyel e századnak magyar főurai és főpapjai elsajátítani és meghonosítani igyekeztek azt a műveltséget, melyet külföldi tartózkodásaik és utazásaik alatt alkalmuk volt megismerni. Nem a háborúskodás, nem a harcokban való kiválás többé az eszményképük: egymással versenyezve építtetnek falusi kastélyokat, városi palotákat, kolostorokat, templomokat s egyéb középületeket, alapítanak iskolákat, könyvtárakat és tudományos gyűjteményeket. Igaz, hogy ez a Nyugat-európából importált művelődés egyrészt kozmopolita, másrészt pedig egyoldalú és felületes volt, amennyiben nem hatolt be a nemzet alsóbb rétegeibe, mindamellett lehetetlen meg nem csodálni azt a hatalmas szellemi építőmunkát, amelyet e századnak a nagy magyar emberei minden téren végeztek, s amelyen részben a mai magyar művelődés is alapszik. Ennek a tevékenységnek köszönhető, hogy városaink ebben az időben hatalmas fejlődésnek indultak, mind gazdasági, mind művelődési szempontból. Ez a fellendülés főleg azokban a városokban következett be, melyeknek volt egy-egy nagylelkű, kulturális érzékkel megáldott pártfogója, földesuruk, vagy legtöbbször püspökük személyében.1 Ez utóbbi városok közé tartozott a XVIII-ik században Pécs városa is, melynek szintén akadt egy kiváló püspöke: Klimó György. Klimó György 1710-ben született Lopassón Nyitra megyében, mint egyszerű földmíves család gyermeke. Középiskolai, majd theológiai tanulmányai elvégzése után 1733-ban szentelték pappá. Elöljárói hamar felismerték és méltányolták tehetségét, s ennek köszönhető, hogy már 1740-ben, tehát alig hét évi lelkészkedés után pozsonyi, a rákövetkező évben pedig esztergomi kanonok és nyitrai főesperes lett. Életének legtevékenyebb s egyben legutolsó állomáshelyére 1751-ben került, ugyanis ezen évben pécsi püspökké nevezték ki. Ettől kezdve itt élt 1777. május hó 2-án bekövetkezett haláláig. Huszonhat éves püspökségének ideje eredményekben gazdag és áldásos volt, mind egyházmegyéjére, mind a városra nézve. Ezen idő alatt megszerezte egyházmegyéjének a bíboros pallium előjogát, a hitélet fellendítésére 23 új plébániát alapíttatott, s részint egészen újonnan építtetett, részint pedig újraépíttetett 70 falusi templomot, de maradandó emléket állított magának egyéb építkezéseivel is, többek közt Pécsett a püspöki palota kibővítésével. Gondot fordított a papság alaposabb kiképzésére is, e célból az 1746-ban alapított szemináriumot még két évfolyammal kibővítette. Nem hanyagolta el a világi oktatást sem. Figyelemmel kísérte a falusi tanítók munkáját, Pécsett apácazárdát létesített a leányoktatás céljaira, és főiskolát is szándékozott alapítani, de erre sok más irányú elfoglaltsága miatt már nem került sor.