Tartalomelemzés a gyermekkortörténet kutatásában

Az utóbbi évtizedekben a történettudományok és a neveléstörténet érdeklődése a „mindennapok történelme” felé fordult. A mentalitástörténeti megközelítési mód a múlt hétköznapjainak, a múltban élt emberek mindennapi gondolkodásának vizsgálatával igyekszik közelebb hozni a jelen emberéhez a sokszor túl elvontnak és fogalmi rendszerében már nem kizárólagosan megragadhatónak látszó történelmet. E tendencia kapcsán már Marc Bloch utalt a „gondolat és a kollektív érzésvilág nagy áramlatainak mélységben mozgó történetére.”2 A történeti antropológia elterjedése is friss áramlatokkal gazdagította a történeti kutatásokat mind tartalmi, mind módszertani szempontból.3 Nehéz pontos definícióval illetni ezt az újfajta történeti megközelítést, és sok történésznek nem is szándéka ez. „A mentalitástörténetre... kiváltképpen érvényes, hogy hatását inkább köszönheti új szérű kérdésfeltevéseinek, innovatív módszereinek és más tudományágakhoz való egyre meggyőzőbb kapcsolódni tudásának, semmint tárgya pontos meghatározásának és elméleti előfeltevései végérvényes tisztázásának” - úja Wolf Lepenies, és utal arra is, hogy a mentalitástörténet és a történeti antropológia behelyettesíthető fogalmak. A történettudományokon belüli új paradigmák, módszerek hatása alól a neveléstörténet sem tudta kivonni magát. Tartalmának és módszereinek interdiszciplináris jellege erősödött5, és olyan kérdésekre is válaszolni próbált, amelyekkel eddig nem vagy csak érintőlegesen foglalkozott. Noha ezek a reakciók csak lassan jelentkeznek a neveléstörténet-írásban, megjelent az intézményes nevelés történeti szempontjain túllépő vizsgálódás, amely az iskolák, egyéb oktatási intézmények, a pedagógiai elméletek, a tényleges nevelési gyakorlat történeti kutatása mellett a nevelést egy tágabb keretben szemlélő, történeti szociológiai hangsúlyt igyekezett érvényesíteni. A neveléstörténet táguló érdeklődésével párhuzamosan körvonalazódott a család- és gyermekkortörténet. A gyermekkortörténet mint új tudományterület elteijedése Philippe Ariés ismert, munkája6 nyomán indult meg; irodalma ma már szinte áttekinthetetlen. A szakirodalom irányait a mai napig az határozza meg, hogy az adott kutató milyen mértékig fogadja el, illetve utasítja el Ariés történeti munkáját, módszereit, következtetéseit. E polemizálás magán viseli egy formálódó tudományterület gyermekbetegségeit, de a megszületett munkák hozzájárultak egy olyan nézőpont kialakulásához, amelynek segítségével gazdagabbá és árnyaltabbá tehető a neveléstörténeti ismeretanyag.