Tetőtér-beépítések
Szerző: Szakács GyörgyCím: Tetőtér-beépítések
Alcím: Hőszigetelt tetőszerkezetek
Megjelenési adatok: Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest, 2010. | ISBN: 978-963-513-221-8
A tetőterek beépítése több nyugat-európai országban évszázados hagyomány. Hazánkban körülbelül az 1960-as évektől kezdett egyre jobban elterjedni, elsősorban lakás és üdülő építésénél. A tetőtér-beépítések szerkezeteinek szakszerű kialakításával foglalkozó első szakkönyvek csak az 1980-as évek elején jelentek meg. A 1990-es évek elejétől váltak a piacon széles körben is hozzáférhetővé mindazok a speciális anyagok, szerkezetek, kiegészítő komponensek, amelyek nélkülözhetetlenek a tetőtér-beépítések megvalósításához. Ezzel a viszonylag megkésett folyamattal magyarázható, hogy bár ma már igen nagy számban készülnek tetőtér-beépítések, ezek között számos olyan van, amely műszaki szempontból kívánnivalót hagy maga után. A tetőterek beépítésekor számtalan olyan szerkezetet kell megtervezni és kivitelezni, amelyeket a szokásos építési tevékenység során is alkalmaznak. Ha mindezeket ismertetni akarnánk, akkor az messze túllépné egy könyv terjedelmét, de az ezekre vonatkozó ismeretek hosszú idő óta amúgy is rendelkezésre állnak mind a szakemberek, mind a laikusok számára.
Van azonban egy olyan szerkezet, amely csak a beépített tetőtereknél fordul elő, ez pedig a ferde síkú hőszigetelt tetőszerkezet, amely a tetőtéri helyiségek legfontosabb külső határolószerkezete, és a tetőtereknek tulajdonított problémák is elsősorban ezzel függnek össze. A magastetők fedélszerkezetei hagyományosan faanyagúak. Készíthető fedélszerkezet acélból, helyszíni vasbeton lemezből, előre gyártott vasbeton gerendákból béléstestekkel, valamint előre gyártott vasbeton vagy vasalt pórusbeton pallókból is. Bár ilyenekre is találunk egyre több megépült példát, a hazai gyakorlatban tömeges és jellemző a faanyagú fedélszerkezetek és az ezekből kialakított könnyű, külső határolószerkezetek alkalmazása. A jellemző épületszerkezeti és szigetelési gondok is inkább ennél a tetőtípusnál jelentkeznek. A továbbiakban ezt a szarufákra rétegesen szerelt, hőszigetelésből, belső burkolatból, külső tetőfedésből és egyéb kiegészítő rétegekből álló, könnyű, külső határolószerkezetet röviden hőszigetelt tetőszerkezetnek nevezzük. Könyvünk fő témája a hőszigetelt tetőszerkezetek műszakilag helyes kialakítása.
Kategóriák: Energetika, Építészet
Tárgyszavak: Tetőtér beépítés, Hőszigetelés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Tárgyszavak: Tetőtér beépítés, Hőszigetelés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Share
Tweet
Tartalomjegyzék
Borító
Címlap
Impresszum
Tartalomjegyzék
3-7
Bevezetés
9-10
1. Miért más a tetőtér?
11-12
1.1. A tetőtéri helyiségek előnyei
11-12
2. Tetőtér-beépítési módok
13-20
2.1. A tetőtér egyidejű beépítése
13
2.2. Utólagos tetőtér-beépítés előre megtervezett módon
13
2.3. Utólagos tetőtér-beépítés későbbi áttervezéssel
14
2.4. Utólagos tetőtér-beépítés lapostetős épületen
14
2.5. Az utólagosan beépítendő tetőterek kiválasztásának főbb szempontjai
14-20
3. A hőszigetelt tetőszerkezet kialakításának műszaki szempontjai
21-44
3.1. A tetőtér-beépítések jellegzetes szerkezetei
21-22
3.2. A hőszigetelt tetőszerkezet általános rétegrendje
22-23
3.3. A hőszigetelt tetőszerkezettel szemben támasztott követelmények általános ismertetése
23-27
3.4. A hőszigetelt tetőszerkezettel szemben támasztott teljesítményfüggő követelmények részletesebb ismertetése
27-44
4. Csapadék elleni védelem: tetőfedések
45-49
4.1. A tetőfedések főbb típusai
45-49
5. Csapadék elleni védelem: alátéthéjazatok
50-54
6. A belső burkolat anyagai és beépítési módjai
55-56
6.1. Falambéria
55
6.2. Cementkötésű fagyapot lemez
55
6.3. Gipszkarton és gipszrost építőlemezek
55-56
7. A pára- és légzáró réteg anyagai és beépítési módjai
57
8. A hőszigetelés anyagai
58-60
8.1. Ásványgyapot termékek
58-59
8.2. Műanyaghab lemezek
59-60
9. A hőszigetelő réteg beépítési módjai
6l-
9.1. Hőszigetelés a szarufák között
61-62
9.2. Hőszigetelés a szarufák között és alatt
62-63
9.3. Hőszigetelés a szarufák felett
63-67
10. Tűzvédelem
68-72
1. Követelménycsoport
68-69
2. Követelménycsoport
69
3. Követelménycsoport
70-71
4. Követelménycsoport
71-72
11. A tetőtér-beépítések védelme a külső zajok ellen
73-79
11.1. A hőszigetelt tetőszerkezetek és az ablakok szerepe a külső zajok elleni védelemben
73
11.2. A hőszigetelt tetőszerkezetek kialakításának akusztikai szempontjai
73-77
11.3. A hangszigetelés növelésének eszközei
77-78
11.4. A tetősíkablakok és a hőszigetelt tetőszerkezetek összeépítése
78-79
11.5. A különböző szerkezetek alkalmazási lehetőségei
79
12. A tetőtéri helyiségek közötti hangszigetelés
80-83
12.1. Hangterjedési kerülőutak
80
12.2. A hőszigetelt tetőszerkezet kialakításának akusztikai szempontjai
80-81
12.3. A hőszigetelt tetőszerkezet és a lakáselválasztó fal csaüakozásának kialakítása
81-83
12.4. Szerkezetkialakítási változatok
83
13. A kétszeres átszellőztetés megoldási lehetőségei
84-89
13.1. A szellőztetett légrétegek kialakítása a hőszigetelt tetőfelület általános szakaszán
84-85
13-2. A szerkezeti rétegek páradiffúziős ellenállására vonatkozó követelmények
85-86
13.3. A levegőt be- és kivezető nyílások kialakítása
86-89
14. Az egyszeres átszellőztetés megoldási lehetőségei
90-94
14.1. A szellőztetett légréteg kialakítása a hőszigetelt tetőfelület általános szakaszán
90-91
14.2. A szerkezeti rétegek páradiffúziós ellenállására vonatkozó követelmények
92
14.3. A levegőt be- és kivezető nyílások kialakítása
92-94
15. A tetőáttörések kialakítása
95-100
15.1. A csőáttörések kialakítása
95-96
15.2. Fóliacsatomák készítése
96
15.3. Kisebb tetőáttörések kialakítása
96-97
15.4. Kémény- és szellőzőáttörések kialakítása
97-99
15.5. Általános szabályok hőszigetelt tetőszakaszokon
99-100
15.6. Nagyobb védelmi fokozatú alátéthéjazatok
100
16. Tetősíkban fekvő ablak vagy ablakfülke?
101-105
16.1. A tetősíkablak előnyei
101-103
16.2. Fényviszonyok tetősíkablaknál
103-105
17. A tetősíkablakok beépítése
106-117
17.1. Általános alapelvek
106-114
17.2. Beépítési részletek
114-117
18. A követelmények összehangolása hőszigetelt tetőszerkezeteknél
119-123
18.1. Megoldási lehetőségek a hőszigetelt tetőszerkezettel szemben támasztott általános követelményekre
119-121
18.2. Megoldási lehetőségek a hőszigetelt tetőszerkezettel szemben támasztott teljesítményfüggő követelményekre
121-122
18.3. Szerkezetkialakítási változatok
122-123
19. Tetőtér-beépítés szilikátbázisú, nagy tömegű épületszerkezetekkel
124-127
19.1. Tetőtér-beépítés vasbeton tetőszerkezettel
124
19.2. Tetőtér-beépítés pórusbeton tetőpallókkal
124-127
A témakörre vonatkozó fontosabb műszaki szabályozó dokumentumok és irodalomjegyzék
128-132
Hirdetések
Hátsó borító