Önismeret

Midőn a legnagyobb magyarnak egy még kiadatlan munkáját közrebocsátjuk, tájékoztatásul szükségesnek látjuk megjegyezni, hogy ő azt Döblingben, ugyanazon időtájban irta, midőn világhírűvé lett »Blick«-je keletkezett. Az elkeseredett hangulatot, mely az ötvenes években a nemzetet elfogta, Széchenyi az »Önismeret«-ben ugyanazzal a maró és kiméletlen humorral tolmácsolja, mint a »Blick«-ben; sok helyütt a tárgyak is ugyanazok, melyekkel a »Blick« foglalkozik. Most talán nem egy esetről, nem egy személyről szelídebb kifejezésekkel élne, nem egy dolgot más szempontból ítélne meg, mint akkor; müve azonban, ha csak történeti becset akarnánk is neki tulajdonítani, ragyogó emlék ama sötét éjszakából, hangos szózat az elnyomás némaságából, oly hazafias érzések, oly életrevaló gondolatok tolmácsa, melyek mindenha erős viszhangot fognak költeni a gondolkodók elméjében, a hazafiak szivében. (...) A legmélyebb okoskodók, a leghiggadtabb bölcsek minden időben, a költői hajdankor óta mai napig, az önismeretnek helyes létét, talpra esett voltát azon diadalnak ismerék el, s nyilváníták, melynél nagyobbat, hasznosbat és következetesbet a halandó ember e világon nem ünnepelhet. S ha azon sok ezer meg ezer bölcs, ki e földtekén élt, sok egyébben ezer meg ezer véleményekre el is szakadozott, egyben még is mindannyian szorosan egyetértettek: abban t. i., hogy az önismeret minden emberi bölcseségnek legmélyebb sarkalata! S vajon miért ? Mert bár akarva, bár nem, mindenki tudja, érzi vagy legalább sejti, hogy e földön minden élő lénynek s ekkép az embernek is van valami hivatása, bizonyos rendeltetése. Vagy más szavakkal, hogy minden élő lénynek és ekkép az embernek számára is létez bizonyos czél, bizonyos foglalatosság, mely hozzá leginkább illik, melynek legjobban megfelelhet, sőt melyen kívül sehol és soha nem gyakorolhatja Istentől nyert erejét, sajátságát, tökélyét egész mértékben, egész kiterjedésben. Állatoknál, legalább sokaknál, ezen rendeltetés világosabban nyilvánul, mint embereknél. Sőt bizonyos állatoknál egészen tisztán. így például, a bivaly bizonyosan nincs alkotva arra, hogy nyulat fogjon; midőn viszont az agár, nehéz targoncza elé fogva, vajmi hiányos szerepet játszanék. Már embereknél kiismerni, elhatározni, hogy az egyik és másik mire való, mihez van legtöbb tulajdona, vagy határozottabban kitéve, hogy micsoda körben minő foglalatosságban felelhet meg legtökéletesebben czéljának : ez már sokkal nehezebb, sőt általán véve oly nehéz, miszerint a legnagyobb igyekezet és erőltetés daczára, csak felette ritkán sikerül kitapogatni és kiismerni, hogy ezen vagy azon egyén tulajdonképen mire legalkalmasb, mire leghelyesb. Minek következtében aztán ezer közt tán egyet kettőt látunk csak, sőt tán egyet sem, ki abban a körben forogna, melyben mester lehetne.