A rádioaktivitás jelensége és jelentősége

A fizikai világ hordozója, az anyag, sokféleképen nyilatkozik meg az ember kutató szellemének. Mégis mindössze kevés az, amit róla tudunk; a lényege pedig ismeretlen marad előttünk. Itt van a kezünk ügyében, magunk is belőle vagyunk fölépítve, a gondolat rajta érik meg és az ő közvetítésével nyer kifejezést, az energia belőle indul ki és hozzá' tér vissza, miközben a végtelenül változatos tünemények sokasága játszódik le rajta, — de azért az anyag lényegéről semmit sem tudunk, így vagyunk nemcsak az anyaggal, hanem minden végső okkal. Az anyag a fizikai és kémiai tulajdonságoknak igen sokszerűen változó alakjait mutatja E tulajdonságoknak fölismerése volt mindenkor természettudományi ismeretszerzésünk kiinduló pontja és a tulajdonságoknak további fölkutatása marad mindenkor természettudományi ismeretkörünk leghatalmasabb tágító eszköze. Az anyag bármely tulajdonságának fölismerése nagyon messzire tolja ki természettudományi ismeretkörünk határait. Ezt cselekszi most az anyagnak ujabban fölismert érdekes tulajdonsága, a radioaktivitás. A radioaktivitás. több kémiai elemnek az a sajátsága, hogy láthatatlan, érzékszerveinkkel észrevehetetlen sugarakat bocsátanak ki. E sugarak, a katód- és x-sugarakhoz hasonlóan, a fémeknek és más átlátszatlan testeknek vékonyabb-vastagabb rétegein törés és visszaverődés nélkül mennek át, több testben fluoreszcenciát és foszforeszcenciát gerjesztenek, a fotográfiai érzékeny lemezt megtámadják és a levegőt elektromos vezetővé teszik. Ezek a radioaktivitásnak legfeltűnőbb, de nem az összes tulajdonságai. Az anyagokat, amelyek a radioaktivitás tulajdonságait mutatják, radioaktív vagy egyszerűen aktív anyagoknak nevezzük. Az eddig ismeretes radioaktív anyagok az uranium, thorium, polonium, rádium és az aktinium; továbbá a fölsoroltaknak mindenfajta vegyülete. | A tudományos fölfödözések szoros kapcsolatban állanak egymással. Minden ujabb fölfödözés a régiebbek talajából sarjadzik. A radioaktív anyagok fölfödözése abból a talajból sarjadzott, amelyet a JIöiii/Icii fölfödözte x-sugarak készítettele elő (1895-ben). Az x-sugarak keletkezéséről fölmerült vélemények között kiváló helyet követelt magának az, amely szerint az x-sugarak a katódsugarak hatásából származó sugarak. Az x-sugarak nem katódsugarak, amelyei? a vákuumcsőhői a külső térbe jutottak, a származásuk helye nem is a katód, hanem a vákuumcsőnek az a része, amelybe a katódsugarak beleütköznek és ahol erős fluoreszcenciát okoznak. Sőt — így fűződött tovább a gondolat — az x-sugarak talán rendes kisérői a fluor- és foszforeszcenciának. A kísérletek, amelyeket fluoreszkáló és foszforeszkáló anyagokkal ez irányban többen végeztek, ama nézetnek valószínűséget látszottak adni. Több fluoreszkáló anyag fekete papíron át fotográfiai hatást mutatott. Becquerel II. erre vonatkozó kísérletei a legterjedelmesebbek. A fluoreszcenciával foglalkozó édes atyjának hagyatékából az efajta anyagok teljes gyűjteménye fölött rendelkezett. Becquerel H. valamennyi anyag között az uránsókat találta leghatásosabbaknak. Kísérletei közben (1896-ban) észreveszi azt a fontos, a kísérletezést a helyes útjára terelő körülményt, hogy a fluoreszkáló uránsóknak fotográfiai hatása akkor is van, ha nem voltak megelőzőleg megvilágítva. Rájött tehát arra, hogy az uránsóknak fotografáló hatása nincs kapcsolatban a fluoreszcenciával, hanem hogy az a fluoreszcenciától különböző, önálló sajátsága az uránvegyületnek. Rájött, hogy a nem fluoreszkáló uránvegyületeknek és a tiszta uránfémnek is meg van a fotografáló hatása, sőt a tiszta fémurán fotografáló hatás tekinteteben valamennyi sóját fölülmúlja. Meggyőződött tehát arról, hogy az urán és sóinak a hatása a fotográfiai érzékeny lapra semmi összefüggésben sincs a fénnyel, mert ez anyagok épen semmit sem veszítenek a hatásukból, ha hosszabb időn át sötét helyen állanak. Éveken át sötét helyen tartott uránsók épúgy hatnak-, mint a napfénnyel besugározottak. E tények megállapításával Becqucrd H, a radioaktivitás fölfödözője lett. Addig, mig a radioaktivitás elnevezés általánossá nem lett, az urán és uránsók sugarait urán- vagy Becquerel-sugaraknak nevezték.