Az ország tükrei

Egy világkiállításról és országképről szóló könyv esetében - a feltárható nézőpontok sokfélesége és az összefüggések végtelennek tűnő kaleidoszkópja miatt - feltétlenül szükséges a téma pontos meghatározása. Különösen így van ez, ha az elemzés mind témaválasztásában, mind módszertanában eltér egy művészettörténeti jellegű feldolgozástól. A könyv nem egyéni, vagy csoportos alkotói teljesítmények, egy-egy motívum, vagy tárgytípus fejlődésének, intézmények összefüggésrendszerének vizsgálata, avagy egy meghatározott korszak művészettörténeti összegzése. Jelen összefoglalás középpontjában a magyar nemzeti önkép külföldi megnyilvánulási formáinak vizsgálata áll az 1851-1915 között rendezett világkiállításokon: annak a folyamatnak az elemzése, amely során az ország történelmének előbb írott, majd íratlan rétegeiből táplálkozó nemzeti sajátosságait és a modernizáció követelményeit összeegyeztetve az 1900 körüli években nagyhatalmi ambíciókat dédelgetve jelent meg a világkiállítások ideiglenes történelmi színpadán. Az önreprezentáció állomásainak feltárása során a korabeli Magyarország külföldi megismerését elősegítő és megítélését javító intézkedések motivációjának, célkitűzéseinek, valamint módszertanának megismerésére helyeztem a hangsúlyt. A felrajzolt kép a levéltári forrásokból kiolvasható szándék és az ezek alapján megvalósult kiállítási épületek és anyaguk kritikai recepciójának elemzéséből áll össze. A világkiállítás világ volt a világban: eredeti szándéka szerinti feladata az volt, hogy bemutassa korának gazdasági és kulturális törekvéseit és ezek eredményeit, végső soron saját kora társadalmának, kultúrájának és gazdaságának pozitív tükrét tartotta a látogatók elé. A létrejöttében két tényező játszott jelentős szerepet: az ipari forradalmak eredményeit kiaknázó kereskedelmi versengés mellett a pozitivista, enciklopédikus világkép. Ez utóbbi alapját a világ jelenségeinek leírhatóságába, befogadhatóságába, értelmezhetőségébe vetett hit jelentette. A megértés kulcsát pedig a kategorizálás és a leírás jelentette, ez a világkiállítások esetében az emberiség által alkotott legfejlettebb berendezések, legújabb tárgyak és műalkotások egymás melletti elhelyezésében öltött testet egy hatalmas, ideiglenes architektúrájú és struktúrájú „jelen- és jövőkutatási múzeum” formájában.