Óvó-iskola, gyermekkert, óvoda

Ajánlom mindazoknak ezt a könyvet, akik a kisgyermeknevelést választják hivatásuknak. A pedagógus szerepekre sokféleképpen lehet és kell készülni. Nem elég az elkötelezettség, a gyermekszeretet, kell a biztos tudás, a lényegi összefüggéseket feltáró, a törvényszerűségeket megfogalmazó ismeret. Ismeret a világról, az emberről, a gyermekről, a környezetről, önmagunkról, s mindezek sokszor nehezen értelmezhető, nehezen megmagyarázható kapcsolatrendszeréről. A dolgok, helyzetek, körülmények pedagógiai értelmezéséhez nyújt segítséget a gazdag interdiszciplináris kutatási területté alakult pedagógiatörténet, mely felhasználja a pszichológia, a szociológia, az antropológia, az etnográfia legújabb eredményeit. A hagyományos eszmetörténeti megközelítés helyett inkább a társadalomtörténeti megközelítést tartja fontosnak. A pedagógia legkülönfélébb kérdéskörei, pl. a gyermekkép, az adott kor családi nevelése, a nevelési intézmény, a gyermeknek írott könyvek, a pedagógus szerepviselkedése így más szempontból értékelődnek. A hagyományos neveléstörténet-írást megpróbáltam ötvözni az említett modem szemlélet-móddal, amikor áttekintettem az európai kisgyermeknevelés történetét. Figyelembe vettem a különböző társadalmi, történelmi korok gyermekről alkotott felfogásának jellemző vonásait. Munkám három nagyobb fejezetből áll. Az első fejezetben a kisgyermeknevelés intézményesülése előtti korszak meglévő ismereteit rendszereztem. A második részben az óvodák kialakulásának motívumait elemeztem, s kiemelkedő személyiségeinek életútját, pedagógiai credoját vizsgáltam. A harmadik részben a magyar óvodafejlődés sajátosságainak rendszerbe foglalására tettem kísérletet, a korábbi biográfiai kutatásaim eredményeit felhasználva. A kisgyermekkort és annak pedagógiai intézményét középpontba állító, összefoglaló művek hiánya késztetett arra, hogy ezt a korántsem teljes jegyzetet összeállítsam. Szándékosan arra törekedtem, hogy munkám jól áttekinthető, felesleges lexikális adatokat nem tartalmazó legyen. A fejezetek végén szereplő feladatokkal olvasóimat ösztönözni szeretném a neveléstörténeti források értelmezésére, s ezek egyben a lényeg kiemelésére is szolgálnak. Bízom benne, hogy a kisgyermeknevelés történetét tárgyaló munkámból nemcsak az derül ki, hogy „mi történt", hanem helyenként az is, hogy „miért történt”. (...) Tárgyi emlékek, írott források, régészeti leletek híján az ősi társadalmak utódaikhoz való viszonyát nagyon nehéz rekonstruálni. Már a primitív népeknél is jelentkezik a nevelés alapvető társadalmi funkciója, a személyiség újratermelési folyamata, hiszen az egymást felváltó generációknak el kell sajátítaniuk a létfenntartási javak termelésének módját, képeseknek kell lenniük, hogy beilleszkedjenek a társadalmi együttélés azon formái közé, amelyekbe beleszülettek. A nevelés ezáltal a társadalom folytonosságának elengedhetetlen feltételévé válik. Az ősközösségi társadalomban a nevelés hagyományőrző, asszimilációs funkciója dominált, majd a tapasztalatok átadása, az életszabályok közvetítése fokról fokra szervezettebbé válik.