Énhatárok

Amikor olyan kifejezésekbe botlunk, mint amilyen az énhatárok is, azt hihetjük, hogy az valami analitikus hobbiszó, amiről elsősorban azoknak érdemes tudni, akik életvitelszerűen foltozzák az ilyesmit. Akik amolyan lélektani kerítés-karbantartók meg pszicho-suszterek. Valójában a határaink gondja átszövi a mindennapi életünket, a nap legelső mozzanatától a legutolsóig. Nem beszélve az álmainkról, vagy arról az esetről, amikor sokadjára bejön a gyerek meg a macska a hálószobánkba, és a mozgalmasság nem kívánt szelét importálva keresztülhevernek békére vágyó korpuszunkon. Hogy megvilágítsam, mivel jár a határaink gondozatlansága, hadd forduljak először a klasszikusokhoz. Richard Curtis 2003-ban készült, elkerülhetetlen karácsonyi-romantikus filmjében, az Igazából szerelemben Sarah évek óta szerelmes kollégájába, Kariba, Harry grafikai design stúdiójának kreatív igazgatójába, és Kari is vonzódik Sarah-hoz. Sarah azonban képtelen megfelelő, a saját élete szükségleteit is szem előtt tartó határokat kialakítani a mentálisan beteg testvérével, Michaellal való kapcsolatában. Amikor Michael telefonál, legyen az a legképtelenebb időpont, helyzet vagy ok, Sarah megpróbál mindig teljes, szeretettek jelenléttel reagálni. Mindegy, hogyan érinti, nem tud nemet mondani neki, és így történhet meg, hogy a boldogságot ígérő légyottja is bánatos kudarcba fullad. Van, amikor szinte összemosódunk a másikkal, az idegeink, a szándékaink egymásba vegyülnek, Van, amikor túl nagy felelősségeket veszünk a vállunkra már gyerekkorunktól. A túl korán ránk nehezedő, megoldhatatlan kötelezettség vagy a szükségleteink összekeveredése később olyan vállalásokhoz vezet, amikkel aztán nem tudunk megbirkózni. Anton Pavlovics Csehov, a nagy színpadi újító Sirályában Trigorin, az író, Arkagyina, a színésznő szeretője átmenetileg beleszeret Nyinába, aki színésznő szeretne lenni, és aki odavan Trigorinért. Zavarodott érzelmi állapotában az író arra kéri Arkagyinát, engedje meg neki ezt a szerelmet, legyen belátó, nézze úgy a helyzetet, mint barátja, és bánjon vele nagyvonalúan. Arkagyina azonban rutinos, tapasztalt, vereséget nem tűrő nő, aki résen van, és nem engedi ki a kontrollt a kezéből. Kétségbeesését elrejti, szerelmi vallomással, megértő korholással, érzelmi fenyegetéssel és a nélkülözhetetlenség bűbájával írja felül, legalábbis átmenetileg. Trigorin elgyengül, és feladja a tervet, hogy Arkagyina testvérének házában maradjon, Nyina közelében. „Az akaraterőm nulla... Mindig is nulla akaraterőm volt... Olyan... lagymatag vagyok, gyenge, és mindig szófogadó - hogy tetszhet ez egy nőnek? Na jó, fogj meg, vigyél el, és ne eressz magad mellől egy lépésre sem ...”* Trigorin próbára teszi a kapcsolat határait, a vágyaitól vezérelve szeretné átkeretezni szerelmi kapcsolatukat barátsággá. Vagy talán föltenni befőttnek a polcra, amíg megéli ezt a frisset és újat. Arkagyina szemfülesen reagál, és noha a támadás nyers, gyermeki és szertelen, a manipulációval visszaszerez némi kontrollt a helyzet fölött. Trigorin nem képes a saját elképzelései szerint lépni, és az efölött érzett szégyentől eltelve, önmaga gyengeségein és hányódásán töpreng.