Híres magyar perbeszédek : a közelmúlt nevezetes vád- és védőbeszédei : bevezető tanulmányokkal

Különös, hogy vád- és védőbeszéd-gyűjtemény Magyarországon lassan több emberöltő óta nem jelent meg. Stiller Mór (1899) Zöldi Márton (1903), majd Huberth Gusztáv és Müller Viktor (19281929) gyűjteményei után – néhány gyűjteményes kötetben megjelent perbeszédtől eltekintve – csak a háború után találunk tematikus kiadványokat. Visinszkij közzé tett vádbeszédei azonban inkább elborzasztóak, mint tanulságosak (1953), s a különböző – nagyrészt szintén koncepciós – hazai perek megjelentett anyagában is mai szemmel nézve csak „vád- és védőbeszéd paródiákat találunk”. Sokkal kedvezőbb képet a múlt század 60-as éveiben az Ügyészi Kiskönyvtár tematikus számában megjelentetett vádbeszédek jelentős része sem tár elénk (itt már azonban akadnak érdekes és értékes felszólalások). Voltak persze egyértelműen pozitív vállalkozások is: Szitás Benedek pl. egy szinte belső használatra megjelent hézagpótló kiadványban próbált a kérdésben eligazodni látszó ügyvéd-jelölteknek segítséget nyújtani (1977). Tremmel Flórián, „Igazságügyi retorikájában” ha nem idéz is teljes beszédeket, tanulságos részleteket közöl (1985). A jelentősebb bűnügyeket feldolgozó riportkönyvek is olykor idéznek perbeszédekből. A többi azonban – mondhatnánk – „néma csend.” Ideje megtörni ezt a csendet. Mi voltaképpen a jó perbeszéd? – teszik fel a kérdést ma is lépten-nyomon – elvárt szónoki teljesítmény, vagy korrekt végindítvány? A választ persze sejtjük. A kérdés ugyanis csaknem költői (sőt, talán teljesen az), könnyen megadható ezért a válasz: mindkettő. Ez azonban napjainkban sajnos egyre kevésbé igazolható. Valaha, nem is olyan régen, gyakorló jogászként valóban szónokoltunk, a stílus, összeforrt a formával, a beszéd nem silányosult előre megírt szövegek gépies interpretálásává, rosszabb esetben felületes rögtönzéssé. Ám közben ideológiát is kitaláltunk a „szónoklás” háttérbe szorítására: technokrata világunkban a tömör, szikáran szakszerű tartalom válik elsődlegessé, ha nem akarunk nevetségessé válni, mellőzni kell a külsőségek akár halvány formáit is. De tényleg így van? Nem lenne jobb továbbra is vallani és vállalni, hogy egy jó perbeszéd lehet egyszerre szónoki remeklés, és korrekt, pontos, minden lényeges kérdésre kiterjedő (de a lényegtelen dolgokat mellőző) szakmai záróbeszéd is egyben? A bizonyítás anyagának ügyészi és védői összefoglalása, meggyőzően és hatásosan felépítve. Miért van mégis, hogy a hagyományos szónoki beszéd erényei mindinkább visszaszorulnak, már nyomokban is egyre ritkábbak? Ha eltöprengünk ezen, több okot sejthetünk. Említettem már, hogy sokan – kiváltképpen a vádlói oldalon –úgy vélik, hogy a retorika hagyományos eszközei idegenek a szakszerűségtől. Beszéljen mások hasába lyukat az ügyvéd – ha tud. Használjon ha úgy látja helyénvalónak látványos fordulatokat, essen akár „retorikai túlzásokba”, „éljen ő a gúny fegyverével” stb. Ilyet ugyanis – vélik a másik oldalon – csak az tesz, aki ezzel helyettesíti az érdemi tartalmat.