A magyarság keletkezése és gyarapodása

Valamint a hegyi pataktól a völgybe lesodort kő, a mely hirtelen rohantában különféle rokon és idegen geologiai elemet magával ragadott, lényeges alkotó részeiben csak gondos elemzéssel ismerhető meg, épen úgy áll a dolog egyes népekkel, a melyeket a népvándorlás korának viharai a világtörténelem színpadán ide-oda kergettek. A különbség csupán abban áll, hogy, holott a kő-anyag alakulásának folyamatában elegyülés látható, de nem vegyülés, és a tapadás a vizsgálat munkáját megkönmati, az ethnikai kohóból kikerült nép-vegyületek magvának és egyes töredékeinek igazi mivoltját benső összevegyülésök következtében nem egykönnyen lehet kideríteni. Ezt kénytelenek vagyunk észrevenni, ha az összes európai népek képét figyelmesen nézzük. Minél több világot derített a történelem a költözködési vonalak egyes útjaira és állomásaira, minél teljesebbek a régmúlt időből felénk hangzó tudósítások és leírások, annál világosabbakká válnak az elburkolt kép körvonalai és annál megbízhatóbbá lesz kutatásaink eredménye. A mai európai népek eredetéről talán még lehet vitatkozni, azonban például az angol, franczia, német és olasz nép alakulásának folyamatával körülbelül tisztában vagyunk. A klasszikus ókor műveltségi korszaka itt olyan nyomokat hagyott hátra, a melyek nem tekintve ama régen elmúlt időnek kezdetleges állapotait és elvadulását, akárhány történelmi segítő-eszköznek létrejöttét megkönnyítették. Egyes, mythusokba és mondákba burkolt hagyományok, a melyeket szilárd történeti adatok támogatnak, jótevő világot derítenek e népek keletkezésének történetére, úgy hogy vegyülésök és kristályosodásuk folyamatát ritkán homályosítja el a kétség vagy rejtvényesség árnyéka. A jelenleg ismert európai népek keletkezésének történetére az imént vázolt kép alkalmazható. Azonban egészen máskép alakul egy ural-altáji nép helyzete, a melynek bölcsőjét nem ismerjük, hajdankori történetéről és vándorlásairól alig tudunk valamit és a mely forgószél ragadta felhőként zúdult Ázsia belsejéből Európára, itt a keresztyén világ határain letelepedett és ezeréves létezése után is még mindig ethnologiai rejtvényként vanelőttünk. A magyarok eredetéről írt tanulmányomban megkisérlettem bebizonyítani, hogy e nép, habár nyelvalakjai túlnyomóan ugor-jelleműek, — szókincsének legnagyobb része ugyanis török, — uralkodó ethnikai alkotórészeiben török-tatár, eredetű és mint e népfaj ága vagy nemzetsége lépett a világ eseményeinek színpadára. E nézetem, a melyet igénytelen tanulmány alakjában közöltem, annak idején hosszas és heves ellenkezésre adott okot. Tudományos ellenfeleim először azt a hibát követték el, hogy a nyelvnek ethnologiai feladatok megoldásában való bizonyító erejét túlságosan sokra becsülték, a mennyiben makacsul elzárkóztak azon tény elől, a melyet ma minden gondolkozó ember elfogad, hogy tudniillik a nyelv a bizonyító anyagnak csak egy része lehet, nem pedig egyetlen és mértékadó nyilvánvalósági bizonyíték. A nyelv ugyan megmutatja az első és legalsó réteget, a melyen a jelenleg előttünk álló ethnos felépült, némileg fel is tünteti a nemzettesthez utóbb csatlakozott elemek minőségét és mennyiségét, azonban annak útját-módját, miképen folyt le az elvegyül és, és hogy vájjon nem változott-e meg tökéletesen ethnikai jellemében a nép törzse későbbi gyarapodás következtében, azaz, hogy vajjon például ugor nép nem vált-e később török többség hozzájárultával physikai tekintetben törökké: mindezt a nyelv meg nem magyarázza, mert a szóban, mint az őskori állapotok mozzanatában, nem tükröződik a tovahaladó ethnikai fejlődés története.