A megtalált anya

Hosszú ideje terveztem, hogy az elmúlt két évtizedem legfontosabb kutatásának eredményeit összefoglalom, és közreadom. Erre azért van szükség, mert ha helyes a feltételezés, akkor a Családtörténet határok nélkül című könyvemben közölt ősfám, amely másfél ezer évre nyúlik vissza, véglegesen elfogadottá válik, s a könyvben erről feltételes módban írtam. Ez az a könyv, amelyet a nemesi ősökkel rendelkezők abban a reményben forgathatnak, hogy ha találnak benne velem közös ősüket, akkor ettől az őstől számítva a teljes ősfájukat egészben „kiemelhetik” a könyvemből. A könyv – utalva az alapműre – ezért kapta a Családtörténet határok nélkül III alcímet. Úgy határoztam, hogy egy teljesen szokatlan tagolású munkában adom át az ismereteimet, mert csak ezekkel a lépcsőfokoknak is felfogható egységeknek a sorban történő megismerésével válhat érthetővé az Olvasó számára a történetem. Az első részben kizárólag tényszerűségre törekszem, a másodikban a tényeket kibontom, részletesen ismertetem, a harmadik részben a közvetett bizonyítékokat sorolom fel, a negyedik részben kiegészítő tényeket közlök, s az ötödik részben leírom, hogy kik lehettek még azok, akik a történetben résztvevők lehettek. Remélem, hogy az olvasók kiérzik majd, hogy a téma számomra mennyire fontos, ám azt is, hogy nem rendeltem alá a forrásokat és értelmezésüket az elképzelésemnek. Ez abban is megnyilvánul, hogy olyan személyekről nem sokat írok, akik közismertek, és akikről sokat lehet más tollából olvasni, ellenben a történetet a hátukon elvivő „egyszerű emberekről” szívesen megírtam, amit sikerült kiderítenem. A célom ezzel az volt, hogy a korabeli világot élettel leheljem tele, hiszen egy történelmi távlatú eseményt csak akkor lehet jól megérteni, ha a történelmi környezetet megismeri az ember. Erre valók tehát a történethez látszólag nem, vagy lazán kapcsolódó események leírásai. Sokan úgy tartják majd, hogy túlságosan részletesen írtam meg a történetet. Ebben van valami igazság, azonban Albert Einstein egy idézni szokott gondolata vezérelt a szöveg összeállítása során: „Ha valaki az igazságot és a törvényszerűséget keresi, nem tehet különbséget kicsiny és nagy problémák között. Aki a kicsiny dolgokban nem veszi komolyan az igazságot, abban az emberben nagy dolgokkal kapcsolatban sem bízhatunk meg.” Javaslom tehát, hogy úgy olvassák a történetet, hogy próbálják az 1850-es évek szellemében látni azt, amit itt megmutatok. Szeretném leszögezni, hogy az írásom célja a valóságos történet leginkább hű feltárása, tehát nem az a cél, hogy valamely szereplőnek az emlékét befeketítsem. Ez különösen vonatkozik gróf Degenfeld-Schonburg Imrére és feleségére, Beck Paulinára, akikről a szakirodalomban és a visszaemlékezésekben megtalálható idealizált képhez képest jelentősen árnyaltabb képet fogok festeni. Ezt azért kell kiemelnem, mert ők a ma élő helyiek (Téglás, Bököny, Baktalórántháza stb.) és mások számára is nagyon fontos és elismert példaképek, és lehetnek azok teljes joggal! Öröm számomra, hogy emléküket egyre jobban ápolják, a kastélyokat felújítják, szobrot, fejfát és emléktáblákat avatnak. Én csupán annyit szeretnék, hogy az elfeledett idősebb leánytestvért, Beck Amáliát a megfelelő helyre tegyük vissza a történelmi emlékezetben, s ezzel mintegy érvényt szerezzek az apa, Beck Pál végakaratának. Főszereplőként három személyt kell kiemelnem: Beck Amáliát, Beck (korábban: Salamon) Hermant és Beck Józsefet. Fontos szereplők rajtuk kívül Krausz Anna (Beck Herman felesége) és Beck Paulina. A Beck nevet, mivel „Bek” alakban használta mindkét család abban az időben, amikor útjaik keresztezték egymást, „Beck” és „Bek” formában is használom, mert ugyan a Beck volt a valódi, eredeti név (a bökönyi Beck család őse Késmárkon ilyen néven született), viszont Bek Pál, miután felnőtt kizárólag a Bek nevet használta, és ezt a nevet vette fel a zsidó család is, majd erről tért át a Beck formára. Nézzék el nekem, hogy a családnevet hol így, hol úgy említem. Amennyiben zsidó egyházjogi kérdésben (jegyesség, házasság stb.) tévednék, az kizárólag az én hibám, és arra vezethető vissza, hogy a zsidó vallással összefüggő tanulmányokat nem folytattam, így mindaz, amit erről tudok, különféle könyvekből, magyarázat-gyűjteményekből és rabbinikusi állásfoglalásokból származik, amely források – jellegüknél fogva – néhol egymással sem értenek egyet.