Az ajtón kívül

Egy ember megjött Németországba. Ez az ember sokáig távol járt. Nagyon sokáig. Talán túl sokáig. És egészen más, mint amikor elment. Kívülről éppen olyan, mint azok a fura figurák, amelyek elijesztik a mezőkről a madarakat (és esténként néha az embereket is). Belülről is. Ezer napig ácsorgott kint, a hidegben. És a belépődíjat a térdkalácsával kellett megfizetnie. Ezer éjszakát ácsorgott kint, a hidegben, mire mégiscsak megjött végre. Egy ember megjött Németországba. És itt valami egészen ördögi filmet lát. Pereg a film, és közben többször is a karjába csíp, mert nem tudja, ébren van-e vagy álmodik. De azután észreveszi, hogy vannak még körülötte jónéhányan, akik ugyanazt látják és hallják. És érzi, hogy ez nem más, mint a valóság. Igen, és amikor végül éhesen és fázva megint az utcán álldogál, már tudja, hogy egészen mindennapi film ez. Egészen mindennapi. Arról szól, hogy egy ember megjön Németországba. Valaki azok közül. Valaki azok közül, akik megjöttek de nem haza jöttek, mert itt már nincs otthon a számukra. Csak kívül, az ajtó előtt találnak otthonra. Az ő Németországuk kívül van, az esős éjben, az utcán. Ott van az ő Németországuk.