David Hume összes esszéi I.

David Hume már életében számos alkalommal, több változatban és többféle címmel megjelent (vö. a Szövegváltozatok bevezetése), kortársai körében a legnépszerűbbek közé számító írásai, az Esszék első kritikai kiadását az 1777-es kiadás alapján T. H. Green és T. H. Grose készítette el 1874-ben. Ezt követi és korrigálja a jelen fordítás alapjául szolgáló Essays Moral, Political, and Literary (szerk.: Eugene F. Miller, javított kiadás, Indianapolis, Liberty Classics, 1987), melynek szerkesztési elveire részben támaszkodtunk, máshol azonban eltértünk azoktól. Lábjegyzetként - betűkkel jelölve - kizárólag Hume saját hivatkozásai szerepelnek; ahol van mértékadó hazai kiadás, ott [ ]-ben kiegészítve modern könyvészeti adatokkal és az idegen nyelvű idézetek magyar megfelelőjével. Minden, akár az Esszék főszövegére, akár Hume jegyzeteire vonatkozó további magyarázat a kötet végén elhelyezett, számozott értelmező jegyzetekben található. Élete során Hume folyamatosan átdolgozta azt. Az ebből következő variációkra a szövegben * figyelmeztet, s oldalszám szerint kereshetők vissza a Szövegváltozatok című részben. (...) Nehéz dolog, hogy az ember hosszasan beszéljen saját magáról anélkül, hogy a hiúság bűnébe esne, ezért hát rövid leszek. Bizonyos fokig az is hiúságnak tekinthető persze, hogy egyáltalán meg akarom Írni az életem, mivel azonban azt csaknem teljesen az írói foglalatosság töltötte ki, e beszámoló alig lesz több, mint műveim története. Legtöbb művemnek kezdeti fogadtatása pedig nem volt olyan, hogy hiúságra adhatna okot. Edinburgh-ban születtem 1711-ben, a régi naptár szerinti április 26-án! Mind apai, mind anyai részről jó családból származom. Apám családja, a Home vagy Hume grófok egyik ága, s őseim több nemzedéken át birtokolták ama jószágokat, melyek most bátyám kezén vannak. Anyám Sir David Falconernek, az Igazságügyi Kollégium elnökének lánya, a Lord Halkerton cím pedig öröklés útján a bátyjára szállt. Családom azonban nem volt gazdag, s ifjabbik fivér lévén, hazám szokásai szerint örökségem is természetszerűleg igen szerény. Apám, akit jóeszű embernek tartottak, még akkor meghalt, midőn kisded voltam, engem pedig, bátyámmal és nővéremmel együtt anyádra, egy kiváló asszonyra hagyott, aki fiatalsága és szépsége ellenére teljesen gyermekei felnevelésének és kiművelésének szentelte életét. A szokásos tanulmányokat sikerrel végeztem, s igen korán az irodalomért való rajongás kerített hatalmába, mely életem uralkodó szenvedélye és élvezeteim fő forrása lett. Tanulmányok iránti hajlamom, józanságom és szorgalmam alapján családom arra a következtetésre jutott, hogy a jog volna a nekem való hivatás; én azonban a filozófiát és az általános műveltséget kivéve legyőzhetetlen ellenszenvet éreztem minden tudomány iránt, s amíg ők azt hitték, hogy Voetius és Vinnius fölött görnyedek, addig én titokban Vergiliust és Cicerót faltam.