
Mély megtiszteltetés számomra, hogy ezen a konferencián részt vehetek, sőt elmondhatok néhány gondolatot arról az egyetemi tanár kollégáról, aki sajnos már húsz éve nem lehet közöttünk. Sok-sok emlék fűz Hozzá. De valóban nincs-e közöttünk? Úgy vélem, most is itt van. Itt van szellemiségével, tudományos-oktatói múltjával, publikációival, egész egyéniségével, emberségével, közösségi lényével, társadalmi megbecsültségével, lendületes, mély szakmai tudást tükröző előadásaival, bölcs humorával, társaságkedvelő megnyilvánulásaival, az elmélethez és gyakorlathoz egyaránt tapadó
affinitásával, odaadásával, sokrétű jogászi tevékenységével. Aki minden aprónak tűnő rezdülésével a polgári eljárásjog tudománya fejlesztésének élt, aki még vizsgáztatáskor is oktatott, aki kezet nyújtott annak a hallgatónak, aki a jeles eredményt elért hallgatók között is a legkiválóbbnak bizonyult. Farkas József professzor emlékére szerveződött ez a rendezvény, mert az Ő munkálkodását ily sok év eltelte után sem lehet feledni, és ha az évek - általában - koptatnak is
valamelyest az emlékek erején, a Hozzá illeszthető emlékekre ez nem vonatkoztatható; már csak azért sem, mert továbbvinni is lehet (sőt kell is!) nemes eszméket, ismereteket, elméleteket és gyakorlatot egyaránt. Főként pedig ezek mikénti alkalmazását a jogéletben. A múltból táplálkozva, a jelen és a jövő jogászi nemzedékei számára. Továbbvinni, egyben fejleszteni is! Az emlékek emlékeztetnek. Farkas József korán szerezte meg a kandidátusi, majd a jogtudományok doktora tudományos fokozatot és került a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karának egyetemi tanárai közé, elnyervén pályázat útján ezt a státuszt. Korábban - egyebek mellett - a Jogtudományi Intézetben és az akkori Nehézipari Minisztériumban töltött be felelősségteljes jogi funkciókat. Pécsett, mint egyetemi tanár, tanszékvezetői kinevezést is kapott egy olyan tanszéken, amely bizony addig - Vinkler János professzor méltatlan eltávolítása óta - el-
hanyagoltan, mondhatni „gazdátlanul” működött, de inkább csak vegetált.