Magyar könyvészet, 1911-1920

1910-zel lezárult a magyar nemzeti bibliográfia nagy Petrik-korszaka: a kiváló bibliográfus halála miatt másoknak kellett a munkát folytatni. Már a megelőző Petrik Géza-féle ciklus utolsó számait is munkatársa, Barcza Imre (1881—1938), a Kereskedelmi és Iparkamara főkönyvtárosa gondozta; az ő gyűjtése volt az alapja az 1911—1920. évek nemzeti bibliográfiájának is. E két terjedelmes kötet — összesen 1096 lapon — 1939-ben (A—К betűk), illetve 1942-ben (L—Z) hagyta el a nyomdát, s a címlap szerint az 1911—1920. években megjelent magyarországi könyvek, különlenyomatok, zeneművek és térképek betűrendes felsorolását nyújtotta. A nemzeti bibliográfia történetében e kötetekkel (bár tartották magukat Petrik Géza rendszeréhez) mégis új fejezet kezdődött. Igaz, hogy a címlap adatai szerint továbbra is a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete bocsátotta közre a kiadványt, ezúttal nem az Akadémia, hanem az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium anyagi támogatásával, azonban most első ízben a nemzeti könyvtár, az Országos Széchényi Könyvtár is szerepet kapott a mű létrehozásában. Ugyanis az említett minisztérium 1934-ben elrendelte, hogy az Országos Széchényi Könyvtár igazgatósága vizsgálja felül, egészítse ki és rendezze sajtó alá ennek az évkörnek az anyagát. Ettől az időtől kezdve került a magyar nemzeti bibliográfia a nemzeti könyvtár illetékességi körébe s lett ez először gondozó] a, majd később kiadója is a nemzeti bibliográfia kurrens és retrospektív kiadványainak. Az 1911—1920. évi ciklus gondozását a könyvtár igazgatósága a dr. Kemény György főkönyvtárnok vezette bibliográfiai osztályra bízta, mely — az egyik előszó szerint — a Barcza-féle anyagot a könyvtár kötelespéldányainak címleírásaival összehasonlította, kiegészítette és a hiányzó címeket pótolta. Az elrendelt munkák — kivéve a folyóiratok és hírlapok bibliografizálását — 1937 végére befejeződtek. E fontos, a bibliográfiát teljessé tenni kívánó és eredetileg is tervezett harmadik kötet összeállítását dr. Kemény György vállalta, míg az első két kötet anyagának rendszerezését és sajtó alá bocsátását dr. Kozocsa Sándor alkönyvtárnok (később tudományos főmunkatárs), a magyar bibliográfia egyik legismertebb szakértője és művelője vette át. Rögtön meg kell jegyeznünk, hogy a második világháború miatt, sajnos, az annyira fontos harmadik kötet, a folyóiratok és hírlapok bibliográfiája, továbbá a két betűrendes kötet mutatója már nem jelenhetett meg. Kozocsa Sándor szerkesztői előszava rámutatott arra a lényeges bővítésre, ami anyagában teljesebbé és gazdagabbá tette ezt a ciklust: a kiadvány nemcsak a magyar nyelvű, hanem az akkori Magyar országon megjelent nem magyar nyelvű dokumentumok nyilvántartására is kiterjeszkedett (természetesen továbbra sem volt lehetőség a magyar szerzők külföldön megjelent magyar nyelvű vagy fordított műveinek regisztrálására).