A papnevelés története és elmélete (2/1.) corvina logo

Szerző: Mihályfi Ákos István
Cím: A papnevelés története és elmélete (2/1.)
Megjelenési adatok: Szent-István-Társulat Tudományos és Irodalmi Osztálya, Budapest, 1896.

coverimage Midőn tíz évvel ezelőtt rendfőnököm megbízásából növendék-papok nevelésével kezdtem foglalkozni, feltűnt előttem, hogy míg ,a nevelés minden más ágában terjedelmes és kimerítő szakmunkák szolgálnak vezérfonálul, a papnevelés elméletéről ilyen rendszeres munka az újabbkori irodalomban egyáltalában nem található. Állásom kötelességeinek teljesítése ösztönzött arra, hogy a papnevelés elméletére vonatkozó szétszórt adatokat gyűjtögessem. S midőn ezeknek egyes részleteit Adatok a papnevelőn elméletéhez czím alatt a Religióban időről-időre közölve, tapasztaltam, hogy az illetékes körök e közléseket időszerűeknek, hasznosaknak találják: elhatároztam, hogy a papnevelés elméletét egész rendszeresen fogom kidolgozni. Azonban csakhamar meggyőződtem arról, hogy a papnevelés elméletét csakis a történeti fejlődés tekintetbe vételével lehet helyesen fölépíteni, — s ezért a papnevelés történetének tanulmányozásához fogtam. Minthogy a papnevelés történetét az elmélet végett tettem tanulmány tárgyává, — nem lehetett egy vagy két ország viszonyaival megelégednem, az egész katholikus egyház papnevelésének történetére kellett kiterjeszkednem. De épp ez okból nem foglalkozhattam minden egyes papnevelő intézet történetével részletesen, — inkább arra kellett törekednem, hogy az egyes intézetek történetében feltűnő s jellemző vonásokat emeljem ki s ezekből alkossak egységes egészet. Vannak ugyan e téren is összefoglaló munkák: Theiner (Geschichte der geistlichen Bildungsanstalten. Mainz, 1885), Buss (Die notli-wendige Reform des Unterrichts und der Erziehung der kath. Weltgeistlichkeit Tcutschlands. Schaffhausen, 1852) és Pouan (De seminario clericorum. Disquisitio historico-eanonica. Paris, 1874) művei, de a két utóbbi nagyrészt a kritikailag1 teljesen megbízhatatlan Tlieinertől függ, másrészt mind hárman inkább csak a pap-nevelés külső történetével, mintsem annak belső fejlődésével, korszakonkint változó módozataival foglalkoznak. S így kénytelen voltam ez összefoglaló munkák mellett minden egyes korszaknál a kritikailag legmegbízhatóbb forrásmunkákból összegyűjteni az adatokat. A forrásokat mindenütt jelzem s így azokról itt ennyit elégségesnek tartok megemlíteni. Levéltári kutatásokra munkám összefoglaló természetét tekintve, nem terjeszkedhettem ki, csakis a magyar papnevelés egyes korszakainál használtam fel az országos levéltárból a legszükségesebb adatokat. A papnevelés múltja mellett behatóan tanulmányoztam a papnevelés jelen viszonyait az egyes országokban. Tettem ezt. főleg két okból. Először is az egyházi intézmények természetében, rejlik, hogy szívósan ragaszkodnak a múlthoz, az ősöktől átöröklött hagyományokhoz, szokásokhoz s épp ezért, ahol nem voltak külső beavatkozások erőszakának kitéve, ott a régi, százados hagyományok által megszentelt ösvényen haladnak ma is. A jelen viszonyok tanulmányozása tehát épp a papnevelés terén — mely a legtöbb országban legjobban meg volt kímélve külső beavatkozásoktól — sok tekintetben világot vet a múltra, annak homályát eloszlatja, annak előttünk idegenszerű szokásait, gyakorlatait értelmezi, megmagyarázza.
Kategóriák: Neveléstudomány, Történelem
Tárgyszavak: Nevelés és oktatás, Pedagógia, Egyháztörténet
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék