Magyarország egyházi földleirása a XIV. század elején (2/1)

E mű feladata a XIV. századi pápai dézsmalajstromok helyneveinek magyarázata, és ezzel kapcsolatosan a középkori egyházi beosztásnak úgy írásban, mint térképben való feltüntetése. E tekintetben e mü egészen új ösvényen halad, megelőzve még a külföld irodalmát is, de éppen azért méltán számíthat is az esetleges fogyatkozásai tekintetében elnézésére. A műnek fogyatkozásai lényegesen a tizedjegyzékek fogyatkozásaival függnek össze, de legyenek azok bármekkorák is, annyit mégis el kell ismerni, hogy az a czél, mely e mü megiratásánál és közrebocsátásánál a Vatikáni Okirattár-Bizottság szeme előtt feküdt, nagyjában és egészében el van érve. Különben, a ki a régi helynevek magyarázatával foglalkozott, az ismerni fogja azon nehézségeket is, melyek az ily feladattal járnak. A jövő búvára egyik-másik helynév magyarázatát talán módosítani fogja s reménylenünk kell, hogy a meg nem fejtett helynevek jó részét is meg fogja fejteni, de azt már is mondhatni véljük, hogy mind e módosítások és kiegészítések lényegesen meg nem fogják változtatni középkori egyházi geográfiánknak ama képét, melyet e műben, írásban és rajzban bemutatunk. A műhöz mellékelt térképekre nézve pedig meg kell jegyeznünk, hogy azok egálja nem az, hogy Magyarországot a maga összes telepeivel, lakott helyeivel, erődjeivel elénk tüntessék. Ezért nincsenek is felvéve azokba középkori váraink s azon falvaink, melyek nem voltak plébániák, avagy monostoros helyek. De még az összes plebániás s monostoros helyeket sem vehettük fel, csakis azokat, melyek a pápai tizedjegyzékekben foglalvák s melyeket abból elfogadhatókig magyarázni tudtunk. A menynyiben tehát hiányosak a tizedjegyzékek, annyiban hiányosak a térképek is a plébániák s monostorok statisztikájára nézve. Elvünk, feladatunk volt a tizedjegyzékek helyneveit megfejteni s a megfejteiteket térképileg feltüntetni. De e térképekre nézve még egyéb megjegyzésünk is van, t. i. a jelleget illetőleg. A helyneveket ugyanis mai hangzásukban használtuk s nem azon középkori hibás, roncsolt helyesírásukban, melyben azokat a tizedjegyzékek közük. A merően történeti nevektől is eltekintettünk. Oka annak az, hogy a helynevek középkori helyesírása annyira ingadozó és változó, hogy egy-egy hely minden szakaszban más-másképen van írva. A mellett egységes történeti nomenclaturát amúgy sem állapíthatni meg, minek következtében igazoltnak látszott, hogy a helyneveit közlésében egy egységes írásmódot alkalmazzunk, vagyis legmegfelelőbbnek találtuk a mai neveket alkalmazni. Ennek meg van az az előnye is, hogy mindenki, ki a térképet szemléli, legott tájékozva van a geográfiái fekvés iránt, míg ha a középkori nevet alkalmaztuk volna, a szemlélőnek mindenesetre még egy másik térképre is lenne folyton szüksége, hogy összevetés útján magát a történeti név mai synonimája iránt tájékozhassa. A történeti neveket csakis a főhelyeknél alkalmaztuk s ezzel eléggé megadtuk a térképeknek a történeti jelleget.