Arany János levelezése író-barátaival (2. kötet)

Kedves János! Hogy igazán szeretlek, az bizonyos előttem ; hogy pedig a te neved János, arról hiteles bizonyságot tesz a matricula. És mégis egy egész álló esztendeig nyeltem e nagy város porát a nélkül, hogy egy rövid „isten jó nappal fölkerestelek volna. A lélek mindig kész volt; de a test, ez a megunt csont és bőr, lassúbb az ólommadárnál, lustább az őszi légynél. Ha azt mondtam neki: haj rá! dologra! egy darabig juhszemmel bámult a levegőbe, azután megnehezíté szempillámat és - az ágyba vonszolt ; ha azt mondtam : bocsásd örülni lelkemet ! rám se hallgatott, hanem megette és megitta a maga portióját s maradt tovább is börtöne a léleknek. Csak vegetáltam. Azonban lia még tovább is így folytatom ezt a levelet, olyan sentimentális novella kerekedik belőle, hogy a Hölgyfutár fájdalmas könnyeket talál utána sírni. Azért hát fogadd röviden ölelésemet akár Geszten akár Szalontán s hallj egy pár szót e gyönyörű fó'városi életről, azután áldd meg a gondviselést, hogy neked Szalontán mutatott fészket, hova elvonulhass. Életünkről annyit mondhatok neked, édes barátom, hogy azt igaz nevén nyomorúságnak nevezhetni. Irodalmunk fiatal bajnokai némely vénekkel együtt kevés reményt nyújtanak jobb jövendőre. A közös átokhoz, mely rajtok fekszik, még azt is toldják, hogy a hol lehet meghasonlanak. Nem a szeretet lelke, nem az ügy szentsége vezérli őket, hanem kiki magának! mint a lúd. Ez szomorít engem legjobban. S egy tehetséget sem látok közöttük, mely a meghasonlani kész erőket állandón egyesíteni képes volna. E körülményről élő szóval mondhatnék többet s óhajtva várom az alkalmat, hogy veled találkozzam. Azonban irodalmunk lassan-lassan mégis csak mozog. Itt van a Hölgyfutár, itt vannak Szilágyi és Jókai füzetei. A Hölgyfutár annyira sülyedt, hogy többé nem csak nők, de férfiak sem vehetik kezükbe. Megszeplősíté az irodalmat ízetlen firkáival. Nagy Ignácz köti az ebet a karóhoz, hogy jövő évre maga ura lesz s akkor rendbe szedi magát. Szép tőle, csakhogy elkésett. A Falukönyvét Vas Gereben kézzel-lábbal nyomkodja. Most már a verseket is magok írják ő és Atádi. No hanem bocsássa meg nekik az isten. Többet érne ha addig káromkodnának. Én régen miét mond- tam neki. A NAPLó-ban egy pár szót írtam róla s vállalatáról, azóta megölő ellenségéin. Fűhüz-fához folyamodik előfizetőkért stb.