Zrinyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok (2/2.) corvina logo

Szerző: Barabás Samu
Cím: Zrinyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok (2/2.)
Megjelenési adatok: MTA, Budapest, 1899.

coverimage »Zrínyi Miklós, a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok« czimű gyűjteményem ez első kötete a missilis levelek s ilyen számba menő királyi leiratok, folyamodványok és magyar kamarai fölterjesztések nagyobb tömegét foglalja magában, míg az ezt követő második kötet ugyanazok kisebb részét, továbbá az okiratok csoportját s végűl a név- és tárgymutatót tartalmazandja. A mi e kötetek tartalmának provenientiáját illeti: legelől áll az Országos Levéltár, mely az adatok egész halmazával járult a gyűjteményhez, még pedig legelső sorban az 1671-ben lefejezett Nádasdy Ferencz után a Nádasdy családtól elkobzott iratok, majd a Neo-regestrata Acta név alatt ismert gyűjtemény, a Történelmi Emlékek, a kisebb családi levéltárak, a Thurzó család levéltára, az Ecclesiastica Actá-k, a pálos-rend irományai, a mérhetlen becsű Limbus, a királyi könyvek, a Benigna Resolutiók, a különféle utasítások képezték kutatásom tárgyát, — mind megannyi bányái XVI. XVII. és XVIII. századi történetünknek. Ezután sorban a bécsi császári és királyi házi, udvari és állami levéltár (titkos levéltárnak is mondják) következik Hungarica és Turcica osztályaival, majd a cs. és kir. közös pénzügy- és közös hadügyministeriumi levéltárak, a m. nemzeti muzeum levéltára és kéziratgyüjteménye, a gróf Černin család csehországi neuhausi levéltára, Bártfa város levéltára hősünknek épen tárnokmesteri functióját föltüntető pár adatával, a drezdai szász állami levéltár, a kremsieri herczegérseki könyvtár egyik kézirata, a m. tud. akadémia Történelmi Bizottságának másolat-gyűjteménye Szigetvár 1566-iki ostromára és elestére vonatkozó nagybecsű adataival s végűl a budapesti tud. egyetemi könyvtár Pray-collectiója azon források, melyekből az anyagot merítettem. Ide sorakoznak még a diplomatariumokban s folyóiratokban hősünkre vonatkozólag szétszórtan megjelent adatok, melyeket nagyobb teljesség okáért regestákban szintén fölvettem a gyűjteménybe. Nyugodt lélekkel mondhatom, hogy összehordottam mind azt, a mi körülményeim között hozzáférhető és összehordható volt. S mégis magam tudom a legjobban, hogy főleg munkám első és fontosabb részében az úgynevezett missilis levelekből úgyszólván csak töredéket adhatok. Csak egy szempillantás hősünknek pl. Nádasdy Tamáshoz irt levelei kezdetére s bárki meggyőződhetik erről. Majd mindeniket a Nádasdy levelének vételéről szóló megjegyzéssel kezdi s mégis alig van tiz levél az egész gyűjteményben, mely Nádasdy Tamást vallaná írójának s ez is jobbára fogalmazványban, jeléül annak, hogy a mohácsi vész utáni emberöltő e nagy alakja mily nagy súlyt fektetett arra, hogy a személyével kapcsolatos eseményeket bármely pillanatban emlékezetébe idézhesse. Pedig mily kár a Nádasdy válaszainak elveszése! Mennyi önmérsékletet, az események higgadtabb megfontolását, előre látást, óvatosságot tanácsolhatott azokban a lobbanékony, heves vérű Zrínyi Miklósnak — az az egy levél is mutatja, melyben Batthyányi Ferenczczel együtt 1547 végén Salm Miklóssal való összezördülésekor óva intik a bánt: úgy feleljen a Salm levelére, nehogy az ügy még jobban elmérgesedjék.
Kategóriák: Történelem, Életrajz
Tárgyszavak: Magyar történelem, Forráskiadvány, Történeti forrás, Zrínyi Miklós
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék

   XXIV. 1542. dec. 27. Ferdinánd Zrínyi Miklóst kinevezi horvát bánnak s évenként hatszáz könnyű lovas, négyszáz gyalog és kémek tartására hópénzt rendel.
149-150
   CLXXXIX. 1575. mart. 10. A zágrávi káptalan jelenti, hogy a fej- és jószágvesztésre itélt Frangepán István fejét és jószágait tizenkétezer forinton Barillovics Gáspártól megváltotta.
556