David Hume összes esszéi II.

David Hume már életében számos alkalommal, több változatban és többféle címmel megjelent (vö. a „Szövegváltozatok” bevezetésével), kortársai körében a legnépszerűbbek közé számító írásai, az Esszék első kritikai kiadását az 1777-es kiadás alapján T. H. Green és T. H. Grose készítette el 1874-ben. Ezt követi és korrigálja a jelen fordítás alapjául szolgáló Essays Moral, Political and Literary (szerk.: Eugene F. Miller. Javított kiadás, Indianapolis, Liberty Classics, 1987), melynek szerkesztési elveire részben támaszkodtunk, máshol azonban eltértünk azoktól. Hume tipográfiai megoldásai közül követtük azt, hogy bizonyos hangsúlyos szavakat - többnyire, de nem kizárólag tulajdonneveket - csupa nagy ill. dőlt betűvel közöl, de elvetettük azt, hogy a „Visszavont és kiadatlan tanulmányok” közül az első háromban túlnyomórészt „németesen”, azaz nagy kezdőbetűvel írja a főneveket. Lábjegyzetként, néhány terminológiai megjegyzésen kívül, betűkkel jelölve kizárólag Hume saját hivatkozásai szerepelnek, [ ]-ben kiegészítve az idegen nyelvű idézetek magyar megfelelőjével, szükség esetén a forrás pontosabb megjelölésével, ill. ahol van mértékadó hazai kiadás, ott annak adataival. Minden, akár az Esszék főszövegére, akár Hume jegyzeteire vonatkozó további magyarázat a kötet végén elhelyezett, számozott jegyzetekben található. Élete során Hume folyamatosan átdolgozta az Esszéket. Az ebből adódó variációkra a szövegben * figyelmeztet, s oldalszám szerint kereshetők vissza a „Szöveg-változatok” c. részben. A magyar kiadásban meg nem jelent latin idézetek fordításáért köszönetét mondunk Kapitánffy Istvánnak, az angol versbetétek átültetéséért Mesterházi Mónikának. (...) Az emberek többsége két osztályba sorolható: a felszínesen gondolkozókéba, akik sosem jutnak el az igazsághoz, és a nyakatekerten gondolkozókéba, akik viszont túl is haladnak rajta. Az utóbbiak sokkal ritkábbak, s talán hozzátehetjük, hogy sokkal hasznosabbak és értékesebbek is. Ha mást nem érhetnek el, legalább ötletekkel szolgálnak, és felvetnek olyan problémákat, amelyeket kellő képesség híján talán nem tudnak megoldani, de ha a józanabb gondolkozásúak foglalkoznak velük, fényes felfedezésekhez vezethetnek. Mondanivalójuk a legrosszabb esetben is valami szokatlan dolog, s ha egy kis fáradságba kerül is a megértése, az embernek legalább abban öröme telik, hogy valami újat hallott. Nem sokra becsüljük az olyan szerzőt, akitől csak annyit tanulhatunk, mint egy kávéházi csevegésből. A felszínes elmék még az alapos szellemeket is gyakran becsmérlik azzal, hogy nyakatekert gondolkozásúak, metafizikusok vagy elméncek; és nem fogadnak el helyesnek soha semmit, ami meghaladja az ő gyenge felfogásukat. Elismerem, hogy vannak olyan esetek, amikor a túlzásba vitt okoskodás már előre valamilyen tévedést sejtet, és amikor csakis a természetes és könnyed okfejtés érdemel hitelt. Ha valaki azt mérlegeli, hogy miként cselekedjen egy konkrét kérdésben, és politikai, kereskedelmi, gazdasági vagy más ügyekben terveket sző, akkor sohasem szabad túl finoman kimunkálnia érveit, vagy túl hosszúra fűznie a következtetések láncát. Egész biztosan történik ugyanis majd valami, ami felborítja gondolatszövésének logikáját, és a remélttől eltérő eredményt idéz elő.