Emlékkönyv Fülöp Miklós születésének ötvenedik évfordulójára

Van valami jelképes abban, hogy a forradalom évében született. Mert miként a forradalom, úgy az ő lénye is intenzív megnyilvánulása volt valaminek, s ha nem tévedünk, egy és ugyanazon dolognak: a magyar népléleknek. A forradalomban elsöprő erővel nyilatkozott meg ez a lélek, ez a mély szellemiség, benne nyugodt derűvel elegyedve izzott és munkált tartósan, szüntelen. A helyzet, a korszellem kívánalma volt az egyik is, a másik is. A népszellem élete rendesen a fenntartás, a szerves építkezés és javítgatás munkálataival telik, s mindeközben a szellem jól érzi magát. Ez volt jellemző rá is: hatni, használni, gyarapítani a mindennapok megnemesítésével - ebben érezte igazán otthon magát, valószínűleg ebben látta életfeladatát. És irigylésre méltó volt, hogy mindezt mennyire szerette, hogy milyen magától értetődő természetességgel tette, hogy mennyire élvezte. Egyéniségének titka, mely oly sokunkat megfogott, talán épp ebben rejlett. Talán épp ez tette őt oly lebilincselő vitapartnerré, oly magával ragadó tanárrá, oly szellemes társasági lénnyé. Imponáló tudása, olvasottsága és lenyűgöző műveltsége mellett. A 80-as évek közepén persze őt is megérintette a korszellem nagy változásának előszele. Ekkor is tudta a dolgát, ment az elsők között, szervezett, mozgósított, s csitított, csendesített, ha kellett. Egyet azonban nem vállalt: nem engedett a reflektorfény, a fölfelé ívelő politikai karrier vonzásának, az előtte megnyíló lehetőségek igézetének. Ezt az egyet nem vállalta, mert riasztotta az újjászerveződő politikai élettől elválaszthatatlan belső konfrontáció, a saját táboron belüli versengés és rivalizálás elkerülhetetlensége. Amennyire fontosnak tartotta a versengést a különböző irányzatok, mozgalmak és pártok között, annyira idegenkedett ezektől a küzdelmektől a saját táboron belül. Ezért amint a mély és békés átalakulás rendeződni látszott, visszavonult a mindennapok számára otthonos világába. Ma, amikor e nagy átalakulás, a rendszerváltozás valódiságával kapcsolatban egyre erősödnek a kétségek, különösen hiányzik éleslátása, „elágazásos”, bölcs okfejtése. Mi, akik ismertük, szerettük, akiknek megadatott a társasága, ezzel a kötettel emlékezünk rá. Abban a reményben, hogy az, amiért élt, maradandó. A kötet szerzői egykori munkatársak, tanszéki kollégák, a pécsi jogi kar, közgazdaságtudományi kar és bölcsészkar oktatói, más hazai és határokon túli egyetemek oktatói, kutatói, illetőleg egykori tanítványok: valamennyien a szűkebb, személyesebb szakmai, baráti vagy ismerősi kör tagjai. A tanulmányok tárgyával kapcsolatban nem támasztottunk különösebb megkötéseket, elvárásokat, mindazonáltal jeleztük, hogy örülnénk a magyar történelem és jelenkor, a magyar nemzet sorskérdéseivel foglalkozó írásoknak. A kötet ennek megfelelően a magyarság és Európa, a társadalmi élet, a gazdaság, jog, erkölcs, közéletiség legkülönfélébb témaköreit jeleníti meg. Nem kívántuk megkötni a szerzők kezét műfajilag sem: felhívtuk figyelmüket arra, hogy a szokásos szakcikkek mellett szívesen adunk helyet esztétikai, filozofikus jellegű fejtegetéseknek, személyes hangvételű utalásoknak, baráti megemlékező soroknak is. Mindannak, amit az emlékek feltörése kihoz belőlünk. A kötet ezért műfajilag sem egységes, a spektrum a gazdagon dokumentált tanulmányoktól a polemikus közéleti publicisztikákig terjed. Mint ahogy megfér benne a nézetek és vérmérsékletek sokszínűsége is. Olyannak szántuk, amilyen reményeink szerint lett, mert arra törekedtünk, hogy megfeleljen Fülöp Miklós enciklopédikus műveltségének, a magyarság iránti elkötelezettségének, politikai, világnézeti és emberi nyitottságának.