A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra (2/2)

Lehetetlen, hogy valamelly államban sokáig olly elveket kövessenek, mellyek társadalmi rendünk sőt egész polgárisodásunk alapelveivel ellenkeznek. Ha tehát igaz, a mit, úgy hiszem, e munka első részében megmutattam, hogy azon fogalmak, mellyeket az államban valósítani törekszünk, a minő értelemben azokat közönségesen veszik, ellentétben állanak az összes keresztyén polgárisodás alapelveivel : el keli ismernünk, hog y ez elvek valósítása az államban nem lehetséges ; vagy meg kell engednünk, hogy azoknak valósítása egész lgárisodásunk elenyészését vonná maga után ; melly utóbbi esetből azonban épen nem következik, hogy tehát ezen elvek valósítása egyáltalában lehetetlen. A föld egy része sem olly virágzó, hogy a földi dolgok múlandóságára ne emlékeztetne. Miként tavaszszal is, mikor minden fejlődésnek indul s uj levelek és virágok diszítnek minden ágat, a kihalt növények és száraz levelek itt-amott az előbbi évek elmúlt virágzáskorát juttatják eszünkbe: úgy egyetemes haladás korszakaiban hasonló emlékezéseket ébreszt bennünk a történet. Csaknem egészen elhagyatott vidékeken, Ázsia pusztáin és Áfrika sivatagain, sőt az uj világ ős erdőiben is régi míveltség nyomaira találunk. Ahomoktenkomoly tanúságot hirdetik számunkra: miszerint semmi sincsen olly nagyszerű és dicső, a minek, ha ideje lejárt, el nem kellene enyésznie; s hogy minden polgárisodás bármi magasnak tetszett azok előtt, a kik élvezték, mindig csak átmeneti pontul szolgált fensöbb kifejtésre. — Mert a történet, melly mulékonynak tanúsítja mindazt, a mit az emberek és népek alkotnak, egyszersmind azt mutatja, hogy e múlandóság okát a fejlődés örök törvényében kell keresni, melly szerint bármelly irányban csak addig haladhatunk, mig ez irányban tovább fejlődni lehetséges. Ki tudja, hogy polgárisodésunk, mellyre olly büszkék vagyunk, nem áll—e hasonló sors küszöbén; hogy nem közeledünk-e azon időhöz, mikor az emberiség, elérvén a jelen polgárisodás körében lehetséges fejlődés határait, rőszakosan tör új ösvényeket, hogy hosszas küzdések után, miknek, az akadályokba ütköző folyam módjára, engedni látszik, elvégre ismét diadalmasan folytassa útját? Azon meggyőződés tehát, miszerint bizonyos fo-galmak csak polgárisodásunk elenyésztével valósithatók, szükségkép azon veszélyekre figyelmeztet bennünket, mellyek polgárisodásunkát fenyegetik; azt azonban, hogy ezen elvek valósítása lehetetlen, belőle következtetni nem lehet; — ha magunkat polgárisodásunk jövője iránt meg akarjuk nyugtatni, ezt csakúgy érhetjük el, ha ahelyett, hogy azokat, kik az emberiség számára üj ösvényeket igyekszenek nyitni, őrülteknek mondjuk, inkább azon kérdést tiizzük ki magunknak : vájjon polgárisodásunk csakugyan tulélte-e már magát, s így közeinek kell-e tartanunk a pillanatot, mellyben a mostanit egy új polgárisodás fogja felváltani?