Családi olvasmányok (2/1.)

Az emberi társadalom kettős szentélye ez, melybe az áhítatnak bizonyos nemével lehet csak lépni. A legszentebb, leggyengédebb viszonyok szövődnek és szilárdulnak itt, és épen azért, bármily hatalom gyengédtelenebb érintése könnyen letörölheti a gyönyörű és termékeny himport, mely a család és iskola jótékony melegágyában tenyésző növényzeten nemcsak csillámlik, hanem üdítve gyümölcsöz is. A család bensőbben összefűző kötelékei véren és érzelmeken nyugosznak; inig az iskolában inkább a szellem fejlődése, emelkedése, a közlött és nyert ismeretek szövik azokat; a vér és érzelem a sir hideg hantjai alatt megfagynak; az ismeretek tárából táplált lélek nem ismeri a sir korlátait, köre épen akkor szélesedik majdnem a végtelenig, midőn megtörnek a szemek, melyek a családi viszonyokból fejlődő és általok dajkált boldogságnak tündérképein kéjelegtek. Mindamellett rideg elkülönzése e kettőnek, ha képzelhető volna is, üdvös soha sem lehetne. A szellem első ébredése, első iránya a családi körben történik ; az iskola pedig szellemi tevékenységének körébe azokat veszi föl, kik a családiasság védszárnyai alatt keresik a szükségelt ismeretek forrását. Család- és iskolának tehát át kell kölcsönösen egymást hatniok, egyik a másiknak köteles, de kénytelen is segédkezet nyújtani, hogy teljesen kiképzödjék azon lény, melyet embernek nevezünk, és melynek mint olyannak fönséges rendeltetését megillető összes kiművelésére nézve egyaránt felelős a család és iskola. Az állam fökép a vérségi összeköttetéseken nyugodván, polgárainak azon czélját igyekszik valósítani, mely ezen összeköttetésekből merül föl; az egyház pedig inkább szellemi körben működvén, tagjainak is szellemi rendeltetésével foglalkozik, és igy az iskola is föladatának nemes tárgyát képezi, melytől meg nem válhat önmagának legérzékenyebb megsebzése nélkül. De a mily kévéssé lehet a családot az iskolától, ép oly lehetetlen e tekintetben az államot az egyháztól oly módon elkülöníteni, hogy az állam polgárainak egyedül anyagi, az egyház pedig tagjainak csupán szellemi szükségleteire irányozza tevékenységét. Az állam azoknak eszközli mindennemű biztosságát, kik benne egyszersmind az egyháznak is tagjai; ezek pedig ugyanazok, kik az államban létezvén, annak szintén szent törvényei szerint törekesznek nemes czéljai után, melyek kellő szellemi kiképeztetés nélkül nem létesittethetvén, az államnak is kétségtelen jogot adnak rendelkezni a körül, mint képesittessenek polgárai az egész embernek, tehát állampolgárnak is úgy mint kereszténynek, czéljok elérésére; és igy az államnak és egyháznak szintén össze kell müködniök; tevékenységüknek, habár látszólag különböző téren mozognak is, a végczélra nézve találkoznia kell, tehát az eszközökre nézve is, melyek nélkül a végczél el nem érhető.