A Föld és népei corvina logo

Szerző: György Aladár
Cím: A Föld és népei
Alcím: Első kötet: Amerika
Megjelenési adatok: Méhner Vilmos, Budapest, 1892.
Megjegyzés: Második, Újból írt kiadás

coverimage Tizenkét éve múlt, midőn a hasonczimü mű, mely az első nagyobb szabású népszerű földrajzi munka volt hazai irodalmunkban, ugyanezen czég kiadásában három vaskos kötetben megjelent. Akkor e mű Hellwald Frigyes német földrajzi iró hason irányú munkájának átdolgozásaként jelöltetett meg s jelentékeny részben valóban az is volt. Az első két kötetet dr. Toldy László, az utolsó harmadikat alulírott készítették s az úttörő vállalathoz a rendszeres magyar földrajzi irodalom megalkotója, dr. Hunfalvy János egyetemi tanár irt előszót. A jelen uj kiadás nem a régi átdolgozása többé, hanem egészen uj munka, melynek Hellwald Frigyes művével csak történeti összefüggése van s igy a német iró nevét sem viselheti többé czimében. Teljesen megokolt ez a változtatás, ha csak egy pillantást vetünk is az első kiadás megjelenése óta lefolyt 12 év alatt történt eseményekre, a mennyiben azok a föld felületének politikai megoszlására, valamint a földrajzi és népismei tudományok fejlődésére vonatkoznak. Nem nagyítás azt állítanunk, hogy mind a három szempontból oly gyökeres átalakulások történtek ezen aránylag rövid idő alatt, melyek még egy nem szakképzett, de általános műveltséggel bíró közönség igényeihez alkalmazott műnél is csak a teljes átdolgozást engedik meg, nem pedig kisebb-nagyobb pótlásokat és javításokat. Leginkább ismeretes minden művelt egyén előtt az a sok változás, mely 12 év alatt a föld felületén a politikai s közlekedésügyi állapotokban történt. A jelen mű első kiadásának megjelenésekor Afrikának nagyobb része még teljesen ismeretlen volt s területének legalább háromnegyed részében az európaiak még nem foglaltak szilárd állást. Ma Afrika felfedezése nagyjában befejezett tény, bensejének számos pontján élénk európai telepek keletkeztek s az európai nemzetek nagyobb része, köztök a régebben gyarmati politikától tartózkodó németek és olaszok is uj országokat alapítottak. Hasonlókép európai nemzetek uralma alá jutottak a Csendes tenger eddig úgynevezett gazdátlan szigetcsoportjai. Ázsiában és Amerikában, sőt Európa délkeleti részén is jelentékeny uj politikai viszonyok létesültek. Még nagyobb az átalakulás a közlekedési viszonyokban. A tenger alatti táviró huzalok hálózata ma már az északi sarkvidék kivételével az egész földgömböt körül övedzi, a világposta-egylet mesés gyorsasággal kapcsolja össze az egymással oly távol eső nemzeteket, a 70-es években még páratlan csodának tartott Pacific vasút mintájára Amerika különböző részeiben uj nagy transkontinentalis vasutak keletkeztek, sőt a múlt évben megkezdték az első nagy ázsiai vasútvonal építését az eddig oly elzárt Szibirián keresztül. Afrika bensejében a nagy tavakon és a hatalmas folyókon, melyeket pár-évtizeddel ezelőtt még névleg is alig ismertek, ma rendes gőzhajóközlekedés van, Középázsia sivatagjain vasút és posta közvetítik a forgalmat s még Tibetbe, az elzárkózottság példabeszédszerű mintaországába is el tudott jutni az európai kutatásvágy és tudományszomj.
Kategóriák: Utazás, turizmus
Tárgyszavak: Földrajz, Leírás, Amerika, Föld
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

A sorozat kötetei

Tartalomjegyzék