Az építészet története : Ókor II.

Az ókor építészettörténetének második kötete a klasszikus kultúrák - a hellének és a rómaiak - építészet-történetével foglalkozik. Ez az anyagrész az ókori egyetemi tankönyv eredeti, 1967-es kiadásában a keleti kultúrák építészettörténetével együtt, egy kötetben jelent meg. É korszerűsített változat azonban a keleti és a nyugati világot szétválasztja. Az ókor második nagy korszakának szellemisége kívánta így. A keleti világ bő termőtalaja volt a sokféle lehetőség kibontakozásának, de az ókori nyugati világ fogalmazta meg kézzelfoghatóan mindazt, amiből Európa megszületett. így ez a szó: klasszikus, egyben azt is jelenti, hogy európai, ha a későbbi történelem árnyalta és színezte is ezt az alapvetést. Nem véletlen, hogy kultúrkörünkben a klasszikus szó általános értelmezése a teljességet jelzi, annak a szintnek az elérését, amelyet egykor Európa hajnalán a hellének és a rómaiak már betöltötték. E második kötet tartalmi felépítése megegyezik az elsőével. így mindaz, ami ott bevezetőként elhangzott az ókor építészetének alapvető jelenségeiről, az anyag beosztásáról és a tárgyalás módszeréről, az itt is érvényesül. Ez azt jelenti, hogy a két kötet valójában egy mű, s a szétválasztást - az elmondottakon kívül - használhatósági és didaktikai meggondolások indokolták. (...) Az időszámításunk kezdetét megelőző hatszáz és az azt követő négyszáz esztendő - kereken ezer év - az ókor életének a fénykorát jelentette. Az egymást érintő és az egymással összefüggő történelmi események földrajzi színtere tágassá, hatalmas távlatúvá vált ekkor. Mezopotámiától Britanniáig és Germániától Észak-Afrikáig terjedtek határai. Az embert már nem béklyózták egy bizonyos szűkebb terület kötöttségei, kitört azok közül, s az államok közti kapcsolatok egyre többet tártak föl az addig ismeretlen vidékek életéből. Az ember gondolkodásában a saját földi világával és az önmagával való törődés hátrább szorította a földöntúli erőktől való félelmet és függést. A lényeges különbség a keleti és a kialakult nyugati társadalmak között a bonyolultabb munkamegosztásban következett be, amelynek eredményeképpen a műveltség eddigi meglehetősen egysíkú és elsősorban vertikális érdekeltségű tartalmát, többdimenziójú, de elsősorban horizontális jelleg váltotta fel. A változás tette gazdaggá a görög és a római művelődés világát, és eredményezte a mesterséges emberi életkeretek - az építészet - soha nem látott változatosságát, rendeltetésbeli, szerkezeti tagoltságát és formai tökélyét is. A társadalom patriarkális berendezése mindezt nem érlelhette ki. Ehhez a társadalmi és gazdasági fejlődést hatékonyabban előrelendítő árukereskedelmet és pénzgazdálkodást kifejlesztő új lehetőségre volt szükség. Az emberiség fejlődése ui. ekkor válaszúthoz érkezett. Az emberi művelődés alapjai a keleti nagy kultúrákban már tartalmilag adva voltak, gazdasági, társadalmi és politikai értelemben is, a mód, a forma volt az új, ahogyan a felhalmozott javakat ekkor értelmezni, illetve újraértékelni kezdték.