Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig (3/2)

Horváth Mihály püspök, politikus és történetíró neve elválaszthatatlan a 19. századi magyar történetírás klasszikus korszakától. Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig című monumentális művének első kötete nem csupán történeti forrás, hanem a reformkor értelmezésének egyik meghatározó és szenvedélyesen megírt lenyomata. Az 1868-ban megjelent első kötet nemcsak a korszak eseményeit rekonstruálja, hanem politikai, szellemi és társadalmi mozgásait is elemzi, egyúttal tanúságot tesz szerzője elkötelezett liberális és nemzeti szemléletéről. A mű időkerete – 1823 és 1848 között – kifejezetten a reformkor kibontakozását, intellektuális és politikai erjedését öleli fel. Horváth részletesen foglalkozik a bécsi abszolutizmus restaurációs törekvéseivel, a magyar rendi országgyűlések működésével, a nemesség belső átalakulásával, valamint a kor jelentős gondolkodóival és politikusaival, különös tekintettel Széchenyi Istvánra, Wesselényi Miklósra, Kölcsey Ferencre és Kossuth Lajosra. Érzékletesen mutatja be a nemzeti eszme, a nyelvi és kulturális önazonosság megerősödését, s ezzel párhuzamosan a társadalmi reformigények – például az örökváltság, közteherviselés és polgári átalakulás – előretörését. Horváth stílusa nem mentes a romantikus és retorikus elemek túlburjánzásától, de ezzel együtt is kivételes történelmi érzékkel ragadja meg az események logikáját. Művében nem törekszik történeti "objektivitásra" a mai értelemben, hiszen írását áthatja saját kora politikai elköteleződése: a szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült szerző világosan foglal állást a nemzeti függetlenség, a szabadelvű átalakulás és az alkotmányos kormányzás mellett. Műve így egyszerre történelmi rekonstrukció és nemzeti hitvallás. Értéke abban is rejlik, hogy a szerző nem csupán másodlagos forrásokra támaszkodik – jóllehet azok használata is tudatos és széles körű –, hanem számos esetben saját politikai tapasztalatait és kapcsolatrendszerét is felhasználja. Ez különösen akkor válik jelentőssé, amikor a háttérben zajló politikai egyeztetések, viták és érdekellentétek részleteit világítja meg. Összegzésül elmondható, hogy Horváth Mihály első kötete nemcsak történelmi értékű kordokumentum, hanem önmagában is irodalmi és politikai teljesítmény. A mű méltán tekinthető a magyar historiográfia klasszikusának: nemcsak a reformkor jobb megértéséhez járul hozzá, hanem a 19. századi magyar nemzettudat formálódásának is egyik fontos lenyomata. Ma, másfél évszázaddal megjelenése után is érdemes kézbe venni – nem csupán történészeknek, hanem mindazoknak, akik mélyebben szeretnék érteni Magyarország modernkori fejlődésének gyökereit.