Erdély történelme (5/1.)

Kik figyelemre méltaták történelmi előtanulmányaimat, s azok eredményeit: Erdély Ritkaságait (Kolozsvár, 1853), melyben történelmünk színterét; Erdély Régiségeit (Pest, 1852), melyben csatatereinket s őseink sasfészkeit; Erdély nevezetesebb családait (Kolozsvár, 1854), melyben csatáink hőseit, s a sasfészkek fiait; Erdély Történelmi Regéit és Adomáit (Kolozsv. 1857), melyekben traditioink történelmi elemeit tanulmányoztam s ismertettem: be fogták látni, hogy nem vagyok a néma gyermek, ki atyját végveszélyben látva szólal meg, vagy a történész, kit a Capitolium romjain lep meg Róma nagyságának elsiratási gondolatja. S mégis ennyi jó akarat mellett is, évek óta halogatáni e munka közrebocsátását, várva ha tán egy szerencsésebb előlép. Az erdélyi muzemn megnyílásának reménye éppen a sajtó küszöbén találta e munkát, lassan folytatám a nyomatást, s kinyomatva hónapokig hevertettem azon gondolattal, hogy a múzeum megnyílása esetére félre teszem, erösebb kezekre bízva e tért: de miután muzeumunk ügye bizonytalanság közt hányódik, megkezdem e munkát, hogy az írással szólva, még munkásokat édesgessek nemzetünk munkájában elkésett szőlőjébe. Mert sok a munka, s ha mindenikünk csak remeket akar, ha senki sem határozza el magát az áttörő keserű poharát kiüriteni, akkor a sisyphusi munkát százan meg-százan fogják elöl kezdeni, s Erdélynek történelme mégsem lesz. Pedig ha valaha, ütött órája történetünk megírásának. A forradalom a feudál kornak zárkövévé lön. A letűnt uagyidök számtalan évlapjai a jövő nemzedékek előtt érthetetlenekké Tálnak, ha meg nem írjuk, ki nem tisztázzuk mi, kik a múltnak szerény napszámosai s á jelennek figyelemmel kísérői valánk, Ily nézet vezérelt. Hazafiúi kötelességem teljesítését láttam e munka megírásában, mely különben hazánk tudósait illette volna.