Nevelési Emléklapok, 5. füzet

A már két év óta a magyar közönség előtt ismeretes „Nevelési Emléklapoknak44 folytatva megjelenő egyik füzetét u. m. az ötödiket van ezúttal szerencsém bemutathatni. Négy s illetőleg három, mint külön szállitvány megjelent füzet előzte már meg e jelent, mindnyája nevelési dolgozatokat közölve, mindnyája külön és önálló füzetkint bocsátatván közre, nincsen egymással oly-nemü összefüggésben, mintha egyik a másik nélkül vagy meg nem szerezhető vagy használható nem volna. Ezt azokra nézve találom illőnek megjegyezni, kik netalán azt gondolva, hogy ők, a midőn a többit nem bírják, ezen utóbit sem szerzendik meg. A többivel is még mindig szolgálhat a kiadó, mert sokkal több példányban nyomattak azok, sem mint eddigé, a nevelési irodalom iránti részvétlenség miatt elkelhetének; sőt azt sem merem mondani, hogy anyi kelt el a menyi a költséget fedezné. És mind a mellett nem rettentem vissza, még a jelent is elég bőven, terjedelmesen és költségesen kiállítani és olcsón árulni csak hogy a nevelés téreni munkásságomnak elszánt voltát bebizonyíthassam, hogy erőmhöz képest a hazai nevelésügy előmozdításához járulhassak. Ezentúl, úgy hiszem mikint ennek is nagyobb elismerése leend s hogy hőbb pártolásra találand mint eddigé. Mert ha azt, hogy mily roppant ujjászületési, szellem-, meggyőződés-, erkölcsi jellem-, tudomány-és általában felvilágosodás- és szabadság- szilárditási és biztosítási erőnk fekszik a nevelésben és a nevelési irodalom felvirágoztában — még most sem akárnók megérteni, felfogni és megragadni, úgy bújjunk el inkáb mindennemű szellemi törekvéseinkkel, mert azok nálunk gyökeret verni nem tudnak. Azomban sokkal inkáb lehel már bíznunk a kor és a nemzet felébredt és magát megértett és igy öntudatra kelt szellemben, sem hogy attól még félnünk kellene hogy az irodalom általában és különösen a nevelési is meg nem tudna nálunk erősen fogamzani, hajtani és virulni. Dicső kor, dicső belátás mely e kort mindenütt lengő és lehellő lélekkint vezérli! Munkára most ti elrejtett és alvó erők, hazánkat szellemben is nagygyá, dicsővé, a külfölddel versenyzővé és maradozók előtt irigylet hazává kell tennünk. Megoldódtak a gondolat bilincsei és a szónak nem szegik többé szárnyát, lélek lélekhez siethet most visz— szatartózhatlanul, és a telkeknek vágyakodó egymásba folyása, szellemtengert árasztand el honunkban és e tengeren a végtelenségig evezhetni irigylendő feladat.