Rozsnyay Dávid, az utolsó török deák történeti maradványai

Török deáknak a török nyelv tolmácsát nevezték. Alkalmazva ez a fejdelmi udvarnál volt ugyan, állomása azonban épen nem tartozott a kiválóbbak közé. Otthon a portáról érkezett leveleket fordította, a portán pedig csak tolmácsolt az orator vagy főkövet mellett; önálló megbizatást máskülönben nem nyert, mint ha kapitihává neveztetett ki. S ez volt a legtöbb, mire deák uram vágyhatott, mert a főköveteket kiválóan csak az előbbkelők sorából választották, a deákság pedig terhesebb vala, bogy sem a vagyonosabbak kedvet éreztek volna ezért megtanulni a török nyelvet. Mind a mellett a fejedelemség fontosabb hivatalai közé tartozott, annyira, hogy rangfokozatával fontossága nem állott parvonalban. Minthogy otthon a portai leveleket törökre vagy magyarra fordította, a portán pedig tolmácsolt, a rejtettebb ügy sem maradt előtte titokban, s a legkényesebb alkudozásnak is minden fonalszálát figyelemmel kísérhette. Megbízható, becsületes embernek kelle lennie, ki a titkokkal nem él vissza, sőt a fejedelmek jobban szerették az olyan tolmácsokat, kik a rábizottak fontosságát nem képesek fölérni. Nem csoda, hogy a török deákok közt történeti munkák gyűjtésével, írásival kiválóbban csak egy, az utolsó, Rozsnyay Dávid, foglalkozott. Dávid deák gondos, curiosus ember volt. Aztán az egyszerű deákságnál többre is vitte. Néhány ízben kapitiliaságot folytatott, s néhány kényes ügynek végrehajtására egyenes megbízatást nyert. Az udvar kegyelte, s ő magának tisztelt állást tudott kivívni. Különben is régi maros-vásárhelyi birtokos nemes családból származott. Rozsnyay Dávid született 1641-ben, hihetőleg Maros-Vásárhelytt nemes szüléktől. Gyermek éveiről semmit sem tudunk, csak annyit — s ezt is magokból az eredményekből — hogy gondos neveltetésben kellett részesülnie, mert fenmaradt költeményei terjedt olvasottságra mutatnak, írása a metszéssel vetekszik, a latin nyelvet teljesen bírta, annyira, hogy ha nem ékesen is, de hibátlanul fogalmazott, s a classicai irodalomban jártas volt, sőt munkáit a classicusokból vett mondatokkal czifrázta. Nővére, marosvásárhelyi professor , 1655 óta pap Veresmarti Gáspárhoz ment nőül, ki utóbb 1661-ben, már mint kolozsvári pap, ref. püspökké lett. Ez évben a húsz éves Rozsnyay is szárnyára kelt, megszámlálta készpénzét , mely nem volt egészen 300 forint, s ingóságait, melyek mind össze sem voltak sokan, s írni kezdé regestrumos könyvét, melybe utazásait, jövedelmeit jegyezgeté. 1663 elején Segesvárra ment, hol akkor az udvar tartózkodott. Apafi pártja még nem volt megerősödve , s az ország még nem csatlakozott teljesen hozzá, Sokan éltek visszavonúltságban, nem látták eljöttnek az időt, hogy támogatásukat felajánlják. Az udvar "új vala és szűk" mondja Rozsnyay.