Emlékkönyv Román László születésének 80. évfordulójára

„A dolgok igazságának kutatásához módszerre van szükség.” Román László minden igyekezetével a munkajog és tudománya feltárásának módszertanát akarta kifejleszteni. Abban a korban próbálta Magyarországon a munkajog dogmatikai alapjait lerakni, amely ennek a törekvésnek egyáltalán nem kedvezett. Nem véletlen, hogy munkásságának legaktívabb részében kutatásai szembe mentek a munkajog - és egyáltalán a jogélet - fő áramlataival. A munkajog megtartása, megfelelő szintre emelése a jogrendben, a fogalmak kimunkálása, a rosszul beidegződött frázisok kiiktatása hatotta át tudományos gondolkodását. Környezetére hatott, és tudatosan hatni is akart. Jól tükrözi ezt a szándékát az 1989-ban megjelent tankönyvének előszava is. Tankönyve mellett egyéb írásai is új jelenségként mutattak a hazai jogtudományban. Gondolatait, érveléseit, logikai és dogmatikai levezetéseit egyáltalán nem volt könnyű követni és megérteni, de aki feltörte gondolatmenetének kódját, egy zárt és önmagában letisztult rendszert talált. Aki kiemel, óhatatlanul szembe kell néznie bizonyos hangsúlyeltolódások veszélyével. Miközben a munkajog dogmatikai megalapozására, a munkajog fogalomrendszerének letisztázására törekedett (és munkásságában ezek mindennél nagyobb hangsúlyt kaptak), maga a munkajog változott meg alapintézményi szinten, megindult a munkajog lényegi átalakulása, amely mind a mai napig nem fejeződött be. Sajnos ez a folyamat természetszerűleg nem nálunk zajlott le, és állíthatjuk, hogy napjainkban is elkerüli a változás a magyar munkajogot és jószerével a hazai munkajogtudományt is. Román László tudományos pályája végén észlelte a munkajog nemzetközi méretű átalakulását, reagálását ugyanakkor meghatározta módszerébe, dogmatikájába vetett töretlen hite. A 1995-től publikált háromkötetes tankönyvében4 jól nyomon követhető, hogy mennyire bántotta a fogalmak bizonytalansága, pontatlansága, amelyet csak erősített a Munka Törvénykönyve jó néhány rendelkezése is. Ismét kérlelhetetlen logikával, az ő zárt dogmatikájával elemzett és kritizált. Talán egy tényezőt nem vett vagy nem akart figyelembe venni: a változás szükségszerűségét, amely valóban érintette a tradicionális munkajog dogmatikai alapjait, másképpen fogalmazva: a korábbi módszerek és logikák már nem voltak aktualizálhatok. Visszagondolva Román László tudományos életpályájára, meggyőződésem, hogy mindent megtett a magyar munkajog megújulásáért és az akkori lehetőségekhez képest a lehető legtöbbet érte el ebben a munkában. Egyik méltatója munkásságát akként jellemezte, hogy egy „rendhagyó iskola - Román László iskolája - növendékeinek vallhatjuk magunkat.” Álláspontom szerint Román László tudománya nem rendhagyó, hanem klasszikus iskola volt éppen azáltal, hogy a munkajogtudomány megújítását tűzte ki célul. Valóban iskolájának növendékei vagyunk jó néhányan, legalábbis azok, akik szintén e cél érdekében munkálkodnak - akár követve őt, akár új utakat keresve. Egyre mindnyájunkat megtanított, nevezetesen a tudományunkba vetett hitre, elszántságra, és az igazság kiderítésének olthatatlan vágyára. Ezzel a köszönettel ajánlom az Olvasónak a Román László emlékének és munkásságának tisztelgő tanulmánykötetünket.