Tanulmányok Benedek Ferenc tiszteletére

Benedek Ferenc 1926. január 30-án született a kis Zala vármegyei községben, Ozmánbükön, kisbirtokos családban. Édesapja Benedek Ferenc, édesanyja Bogár Julianna gyermekeiknek diplomát adtak a kezébe, a Professzor húga belgyógyász szakorvos lett, öccse teológiai doktorátust szerzett a bécsi egyetemen. A gimnázium alsó tagozatát a zalaegerszegi Deák Ferenc Gimnáziumban, a felsőt pedig a szombathelyi premontrei rend Szent Norbert Gimnáziumában végezte el, ahol 1944-ben érettségizett. A tantestületekre ma is nagy megbecsüléssel gondol vissza, volt tanára, akinek barátságát holtig élvezte. Érettségi után egy évet töltött a szombathelyi Hittudományi Főiskolán, ahol a lehallgatott filozófiai és bibliatudományi stúdiumok a későbbiek során is jól felhasználhatónak bizonyultak számára. Az 1944-45-ös tanévet tarkították a történelem tragikus eseményei, az erődítési munkákra való kivezénylés, a Birodalomba való kiürítés veszélye. A Pécsi Egyetem jogi karára 1946-ban iratkozott be. Ebben az időben a fakultás nem volt nagy létszámú, légköre szinte familiáris volt. Az oktatói karból a fiatal jurátusra különösen nagy benyomást tett Óriás Nándor, a „prétor", a jogtörténész Holub József, a polihisztor Kislégi Nagy Dénes, a jogfilozófus Losonczy István, a büntetőjogász Irk Albert, a civilista Kauser Lipót és Rudolf Lóránt, a közjog területéről pedig Csekey István és Esztergár Lajos. Végző joghallgató korára annak ellenére, hogy világéletében polgári bíró szeretett volna lenni, egyre erősebb az egyetemi oktatói pálya vonzása. 1951-ben „summa cum laude" avatják doktorrá. Benedek Ferenc teljes ívű egyetemi pályát futott be. Gyakornoki évei után tanársegédként, majd adjunktusként működött. 1965-től egyetemi docens, egyetemi tanárrá 1978-ban nevezték ki, évtizedeken át a római jogi tanszék vezetője. Oktatói tevékenységét a sokéves tapasztalatok által kicsiszolt előadásmód jellemzi, ugyanakkor szellemi horizontja a római jogon kívül számos más jogterületre is kiterjed. Ennek az univerzális szemléletnek jó megalapozása volt az, hogy pályája kezdetén a római jogi szemináriumok mellett közgazdaságtani-statisztikai, polgári perjogi kurzusokat is vezetett és érdeklődése a jogfilozófiára is kiterjedt. Az ötvenes évek közepétől azután a római jog oktatására koncentrálta erőit, de magas színvonalon oktatott esetenként például magyar jogtörténetet (Degré Alajos eltávolítása után), majd polgári jogot, ha a kar helyzete ezt megkívánta. A római jog oktatása az elmúlt évtizedekben a Professzor munkásságának köszönhetően a kar jó hírnevét szilárdan alapozta meg. A Professzor a tanszéken nyugat-európai színvonalú kb. 4500 kötetet és egy komplett 1000 kötetes folyóiratgyűjteményt magába foglaló modern római jogi szakkönyvtárt alakított ki, és könyvtárosi szervező tehetségének nagy része volt a közgadaságtudományi kar könyvtárának megalapozásában is. Ezt a tevékenységet egészíti ki a kar közéletében való részvétel, a kari tanácsi tagság, 1975-től kezdődően a jogi kari dékánhelyettesség, 1978-tól kezdve pedig egy ciklusban dékánként működött. Egyetemi szinten bizottságok tagjaként, az Egyetemi Tanács tagjaként képviselte a kar érdekeit, ezen kívül minisztériumi felkérésre közreműködött az oktatás körébe vágó munkálatokban, és az MTA Jogi Szakbizottságának tudományszervezési tevékenységében is. A római jogász természetes szellemi igényeit elégítette ki a római egyetem nagyszerű Istituto di Diritto Romano-jában 1961-ben, 1969-ben és 1983-ban eltöltött összesen 12 hónapos ösztöndíj. Ez az intézmény a világ vezető római jogi tudományos centruma, ahol a Professzor az európai szintű romanisztikai kutatások műhelytitkaiba nyert betekintést, kapott életreszóló inspirációt munkájához, olyan nagy szaktekintélyekkel való kontaktus során, mint Edoardo Volterra, Francesco Orestano, Emilio Betti. Olasz kapcsolatai elsősorban a torinói, bolognai, padovai, milánói, nápolyi, palermói és cataniai egyetemre terjednek ki.