A Gyermek 1908, II. évf., 2. sz.

Azokat a megfigyeléseket, amelyek agyagul szolgáltak a rokonszenv s az érdeklődés összes többi motívumai hatásainak megállapításához, az 1907. év nyarán, július és augusztus hónapokban végeztem Gödöllőn 10 fiú és 10 leánygyermeken; a 10 fiún július havában, a 10 leányon augusztusban. E gyermekek az Országos Gyermekvédő Liga „gödöllői nyári konviktusából“ valók voltak. Mind a fiúk, mind a leányok életkora a 8—14 évekre esett, egy fiúcska kivételével, aki 5 éves volt és egy leányka kivételével, aki csak 7-dik évét töltötte be. Ez magyarázza meg azon körülményt, hogy az itt közölt tanulmány leginkább a tulajdonképeni (8—14 éves) gyermekkor tevékenységével foglalkozik. Mind a fiúk, mind a leányok általában szegény sorsú szülők gyermekei voltak, kevéssé intelligensek; nagyobb részük falun csak kevés időt töltött, vagy éppen semmit. Tehát kitűnő anyagul szolgáltak a kitűzött tétel vizsgálatához. Az eljárás, röviden jelezve, abból állott, hogy a fiúgyermekeket elvittem öt előre meghatározott kirándulásra, a közeli tanyákra, pusztákra, falvakba; a leányokkal ugyene kirándulásokat tettük meg. A megfigyeléseket otthon pontosan feljegyeztem, mindeniket külön-külön lélektanilag feldolgoztam s végül az egészet összefoglaltam. Az összefoglaló dolgozatba a tanulmány kiegészítése végett egyéb megfigyeléseimet is bele foglaltam. Kötelességemnek tartom még e helyen Dallos Lajos rákoskeresztúri gyermekmenhelyi tanító úrnak és Csizmazia Ilona fővárosi tanítónőnek, mint a nyári konviktus vezetőinek, azon készséges támogatását, amelylyel feladatom megoldása körül segítettek, szíves köszönetemet nyilvánítani. Végűl megjegyzem, hogy e dolgozatom egy fejezete leend „A gyermek érdeklődésének lélektana“ című sajtó alatt levő könyvemnek, amelyben a gyermek érdeklődésére vonatkozó összes vizsgálataimat fogom összefoglalni. A rokonszenv két egyén tudatközösségén alapul. Ez a tudatközösség a felnőtt korban leginkább a szellemi tartalomra vonatkozik s a rokonszenv többé-kevésbbé bonyolult lelki műveleteknek, gyakran magasabb szociális eszméknek és tényezőknek hatásából származik. Minél lejjebb haladunk azonban az emberi fejlődés fokozatain, annál inkább szemünkbe tűnnek a rokonszenv testi és ösztönszerű vonatkozásai. Ha ezen lefelé menő fokozatok szerint vizsgáljuk a gyermeki rokonszenv jelenségeit, úgy azon eredményre jutunk, hogy a rokonszenv a maga legelemibb és ösztönszerű formájában már a csecsemőkorban mutatkozik. Azon ösztönszerű tényezők közül, amelyek már a csecsemőben létrehozzák a rokonszenvi érzés valamely sejtésszerü jelenségét, a legkorábban jelentkezik a testi együttérzés. Mikor az anya csecsemőjét magához öleli, kebléhez szorítja, vagy a későbbi korban, amikor a karonülő gyermek anyját átöleli s az anya őt szorosan tartja, akkor a közös tapintás-, hő- és mozgásérzetek következtében bizonyos együttérzés fejlődik ki. Ez a testi együttérzés bizonyos tudatközösséget hoz létre, ami meglátszik az anya és gyermek kölcsönös odaadó magatartásán; a két lény eggyéforrni látszik.