A szatmárnémeti kir. kat. gimnázium évkönyve az 1941-42. isk. évről (3/2)

Büszke lehet munkájára! Püspök urunk dicsősége volt az iskolának az első évtől kezdve. A mindvégig kitűnő diák nagy tehetségét, minden nemes munkára vállalkozó munkaszeretetét, ősi családfával dicsekedő ifjakat megszégyenítő tüzes magyarságát, és mégis mindenkit szivébe záró és mindenkin segíteni akaró szociális gondolkozását bámulták már tanárai, mint ahogy csodálják ma kortársai. Már mint diák feltűnő szeretettel viseltetik úgy a klasszikus, mint az európai nyelvek iránt, amelyek közül többet tökéletesen elsajátított. Vezető a Mária kongregációban, de vezető egyéniség az irodalmi körben is. Tanárai feltétlenül számíthatnak reá, de diáktársai is. Az érettségi elszakítja az iskolától. A pesti, majd a római Gregorián egyetem dísze, királygyürüs és aranyérmes doktora lesz. Majd ismét visszakerül szeretett egyházmegyéjébe, hogy a lelkipásztorkodás, majd a kispapnevelés terén mutasson apostoli munkát. Szive, nagy nevelési célkitűzései azonban visszahozzák a régi Alma Materbe. Érzi, tudja, hogy a keresztény Magyarországot megsemmisíteni törekvő liberalizmus hatalmát csak új, hitében meggyőződéses, akaratában erős, áldozatra is kész intelligencia nevelésével lehet megtörni, s ezt a nevelést pedig a középiskolában kell megkezdeni. Iskolánk öntudatos, a léleknevelés terén pihenést, akadályt nem ismerő hittanára lesz, 1919-ben pedig, amikor a románok elveszik iskolánkat, páratlan agilitással és szervező erővel valóban a semmiből állít fel egy új róm. kát. gimnáziumot. Az iskola felállítása addigi életének legboldogabb pillanata volt, vezetése azonban életének leggondterhesebb korszaka. A román állam mindent elkövetett, hogy megszüntesse azt az iskolát, amelyben a románositás elsőrendű ellenségét látta, s amely miatt az elvett s Eminescu névre keresztelt régi kir. kat. gimnáziumba csak 320 tanuló iratkozott be, akiket Románia legkülönbözőbb részeiből szedtek össze.