A szatmárnémeti kir. kat. gimnázium évkönyve az 1940-41. isk. évről (3/1)

1919. március 21-én a minden szentet felforgató tulajdon véreinkből lett, de főleg másfajú kommunista kalandorok megtagadják az ősi piros-fehér-zöld színeket: a vörös zászlót juttatják diadalra. S ekkor a nagy Mindenható haragragyúlt kedvelt népe iránt. Nehéz büntetéssel sújtotta népét : idegenek hatalmába adta. A vörös hadsereg sorában bekövetkezik a teljes bomlás, 1919, aug. derekán négy, csupán 4 vármegyénk teljesen és 6 vármegyénk részben szabad. Ebben az időben keletkezett a franciáknak: “C’est une nation morte,, lesújtó mondása. Következett a kálváriázó hosszú-hosszú út. 1920. jún. 4-én Pártium kincses bérceit, ékes rónáit is leszakították Trianonban az ország testéről, Vigasztalan, önmagunkat vádoló éjszaka borult reánk. Kétségbeesve esdtünk egy reménysugárt a népek törvényeket és határt szabó Istenétől. Pedig akkor már ragyogott is a bús magyar égen a minket hazavezérlő csillag a március 1-én kormányzóvá választott “Novara,, gyorscirkáló hős parancsnokának személyében. Mint a Márványtenger partjáról a bujdosó Mikes, vágytunk haza. Vágytunk, hogy lássuk s erőt merítsünk a reménykedéshez. 22 év után meghalt az idegen urak vigassága, Bécsben augusztus havában győzött az Igazság. «Boldog a nép, amely örülni tud.» Szeptember 5-én lángoló napfényben úszott Partiumnak a a trianoni határhoz legközelebb eső városa, városunk. S mint hajdan honfoglaló párducos Árpád, megjelent közöttünk fehér lován Országgyarapító Kormányzó Urunk. Hogy zengett-zúgott az éljen. HORTHY nevét mámorosán zengték a völgyek és hegyek. Felszabadítónknak fény nevére s áldás nagyszerű életére!