Családjog II.

Az örökbefogadás Pap meghatározása szerint az a jogintézmény, amely lehetővé teszi a rokoni kapcsolatnak megfelelő jogviszony létesítését olyan személyek között is, akik egymással vérségi kapcsolatban nem állanak, (id. m. 255. old.) Bacsó pedig arra mutat rá, hogy az örökbefogadás nemcsak a magyar hanem a legtöbb külföldi jogban is régóta fennálló olyan jogintézmény, amelynek tartalma az idők folyamán a nemzetségfenntartó, vagyont egy kézben egyesítő szerződésből_a gyermek nevelésének és gondozásának egyik-hatékony eszközévé vált. (Enciklopédia, id. m. 604. old.) A magyar Csjt. szerint az örökbefogadás célja az, hogy az örökbefogadó, valamint annak rokonai és az örökbefogadott között családi kapcsolatot létesítsen, és elsősorban az olyan kiskorúak családi nevelését biztosítsa, akiknek a szülei nem élnek, vagy akiket a szüleik megfelelően nevelni nem képesek. (Csjt. 46. §) Az örökbefogadás célja, intézményének formái a történelem során számos változáson mentek át. Az intézmény a történelem folyamán sokszor és nem is rövid ideig családjogi jelleg nélkül is élt, a gyermektelen önjogú személy az örökbefogadás útján gyakorolta a vagyon feletti rendelkezési jogát és mint az egyéni tulajdoni rend eszköze akadályozta meg az ókori társadalmakban annak idején, hogy a vagyon a nemzetségre szálljon. (Nizsalovszky id. m. 178. old.) De a vagyoni cél mellett és örökbefogadás már az ókori társadalmakban a családi név átruházásának az eszköze is és az elveszett gyermekért való . vigasztalás nyújtásaként is megjelenik. (Weiss id. m. 180. old.) A feudális tulajdoni berendezkedésben az örökbefogadás a vagyonnak a vérrokoni családban való maradása érdekében az.örök-befogadás el nem ismerése volt jellegzetes, de a polgári jogfejlődés az örökbefogadás szabályozását ismét előtérbe hozta. Nizsalovszky értékelése szerint a polgári korbeli megoldásoknak mégis három változata volt, az .örökbefogadás el nem ismerése, amely jellemző volt a francia jogterületre a Cc. megalkotásáig, nem családjogi intézményként való megengedése (francia jog a Cc. után), és családjogi célok szolgálatába állítása, ez utóbbi voltaképpen csak az első világháború utáni európai jogfejlődés eredménye volt. Franciaország 1923-ban engedte meg a kiskorúak örökbefogadását, a szülőiket vesztett kiskorú gyermekek érdekében. (Nizsalovszky id. m. 179, old.) A magyar jogfejlődéi jellegzetessége, hogy az örökbefogadást már Werbőczy Hármaskönyve is tartalmazta és megengedett volt a kiskorúak és a nagykorúak örökbefogadása, a germán joghoz hasonlóan, az öröklés céljával. Az úri. Gyámtörvény (1877 évi XX. te.) fenntartotta mind a kiskorúak, mind a nagykorúak örökbefogadásának a lehetőségét. A kiskorúak örökbefogadásának két lehetősége volt a szülői jogoknak az örökbefogadottra való átszállásával járó ún.adoptio plena és a szülői jogoknak a vérszerinti szülőnél hagyásával járó ? adoptio minus plena, amely csak öröklési kapcsolatot létesített.