Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai (2/1.)

A XVII. századbeli híres török utazónak, Evlia Cselebinek az utóbbi években előkerült, tíz vaskos kötetre menő útleirásából, melynek a czíme : a VI. kötet s részben már az V. kötet is Magyarországon tett utazásait foglalja magában. E magyarországi utazások leírásának magyar fordítását tartalmazza e könyv. Evlia Cselebit méltán híres utazónak mondják, mert a régi utazók közül csak az arab Ibn Batuta és az olasz Marco Polo hasonlíthatók hozzá, akár munkáinak terjedelmét, akár azok érdekességét tekintsük. Mielőtt Evlia Cselebi útleírásáról szólnánk, előzetesen egy-két szóval elmondjuk az író élettörténetét is, amennyire ezt a munkáiban szórványosan elejtett adatokból összeállíthattuk. Evlia Cselebi Konstantinápolyban született körülbelül 1611-ben. Atyja Dervis Mohámmed Zilli volt, aki Szulejmán szultán kíséretében jelen volt 1541-ben Buda elfoglalásánál, továbbá Szigetvár elfoglalásánál is s itt tanúja volt Szulejmán szultán halálának. Anyja az Abaza nemzetségből származott s Melek Áhmed pasának nővére volt. Evlia Konstantinápolyban nevelkedett. Nagy hajlamot mutatott a történelmi, földrajzi tudományok és a nyelvek iránt. A török, arab és perzsa nyelveken kívül jól tudott latinul és görögül is. Későbbi utazásaiban pedig saját állítása szerint 147 nyelvet tanulmányozott át. Kitűnt szép hangja által is és mint müezzin éppen ezáltal vonta magára IV. Murád szultán figyelmét, ki őt 1631-ben mint apródot udvarába vette. Evlia Cselebi mint utazó és útleiró emelkedett nagy hírre. Az utazási hajlam már kora fiatalságában felébredt benne és saját szavai szerint az volt a legfőbb vágya, hogy világutazó lehessen. Ifjúkori utazásairól és terveiről ezeket írja: »Gyalogosan — úgymond — a gyönyörű vidéket, tudniillik a jól őrzött Konstantinápoly környékén levő falvakat, városokat s néhány ezer Irem kertjéhez hasonló rózsaligetes kertet meglátogattam s lelkemben nagyobb utazások után való vágyak támadtak s azt mondám: Ha atyámnak, anyámnak, tanítómnak és testvéreimnek hatalma alól egy kissé kiszabadulok, világjáró leszek. A fölséges Istentől e világon testi egészséget és sok utazást, életem végére pedig a hitet kértem mindig. Mindenkor a jámbor dervisekkel társalkodtam s midőn a hét égővnek és a föld négy tájékának tulajdonságait hallám tőlük, lelkemből és szivemből vágyódtam az utazás után s mondám: Vajjon sikerül-e nekem a világot körüljárva a szent földre, Egyiptomba, Mekkába és Medinába menve, a teremtmények legdicsőbbjének fényes sírjához dörzsölni arczomat?«