Az ujkor erkölcstörténete (3/2.)

Az elveszett paradicsom? Talleyrand mondotta egyszer öreg korában: aki az 1789 előtt való kort nem ismerte, az egyáltalán nem élt. És számtalan kortársa volt ezen a véleményen. Azoknak, akik ezt a korszakot túlélték, gyászban telt le az életük, a boldogság eltűnt szigetét gyászolták, melynek gyönyörét és boldogságát ifjú korukban élvezték és amely íme, ahogy azt a mind szomorúbb jelen bizonyította, örökre elveszett számukra. A szépség és boldogság végigálmodott álma volt ez. Az ancien régime legszembetűnőbb dokumentuma a szépirodalom és a művészet, amelyet ez a kor hozott létre és amelyben az ő képe tükröződik vissza, igazolják ezt a gyászt. Minden szép ebben az irodalomban és művészetben: a nők soha sem voltak ily csábítók, a férfiak soha ily elegánsak, és még maga az igazság sem járt e korban meztelenül, hanem a sugárzó szellemesség ruházata van rajta. A rózsa elvesztette tövisének hegyét, a bűnözés a csúnyaságát, az erény az unalmasságát. Minden csak illat, grácia és varázsfény. Tragikum, fájdalom és vétek nem emészti az arcokat. Mindegyik arcon öröm és boldogság honol. Mindegyik könnyét megenyhíti a mosoly és a boldogtalanság csak a még nagyobb boldogsághoz vezető lépcső... Ez a kor nem ismer öregséget és elvirágzást. Örök ifjúságot élnek az emberek és még a halálos ágyukon is tréfálkoznak és enyelegnek. Minden kép és gyönyör és az egész élet egyetlen folytontartó öröm extázisa. De a részegségre nem következik kínos kijózanodás, hanem megint uj öröm. A dolgoknak nincs következménye, nincs holnap, csak ma. Az érzékiséget nem teszi súlyossá és nem emészti a prüdéria, egy nagy varázslatos csodakert ez, amelyből száműzött a bűn. Mert földjében nem terem meg a tilalom fája. Minden édes és csábító gyümölcsöt meg szabad ízlelni és úton-útfélen minden kívánságnak ezernyi teljesülése kínálkozik. A gyönyör egész életén át követi az embert és pazar módon szórja mindenki ölébe a kéjét. Már a fiú tekintete is kéjes ígéret és a matróna is suttogja: az én kertem is gazdag gyümölcsöt kínál a vágy számára. A természet megváltoztatta ezelőtt való törvényeit, elválasztotta az utálatot a természetellenestől. Mert mindezt ragyogó szépségbe mártotta bele. Ahová néz az ember, minden csak szépség és homály tálán ragyogás... Szépségben él és hal az ember. A szépség már ott áll a vajúdó asszony ágyánál és ő fogja még a haldokló kezét is. ö a nap, amely soha le nem áldozik...