A nő a XVIII. században (2/1.)

A XVIII. században a leány születését a család nem fogadja örömmel, ünnepi dísszel. A szülők szivét nem tölti el diadalmi mámor. A leánygyermek „áldás”, melyet szinte csalódásnak vesznek. Nem az a szülött ő, akit az apák és anyák büszke reménye várt és sóvárgott ebben a saliai törvények uralma alatt álló társadalomban; nem a család törzsének fenntartására, neve továbbvitelére, hivatalai, vagyona megőrzésére hivatott örökös. Az újszülött csak leány s a bölcső előtt, amelyben csak egy nő jövője nyugszik, hidegen marad az apa és szenved az anya, mint az a királyné, aki dauphin-t, trónörököst remélt. A leánycsecsemőt, a házon kivül, mihamar dajka kezére bízták. Az anya édes-keveset törődött vele. s csak később, — amikor Greuze és Aubry képei keletkeztek, — vette szokásba, hogy meg-meglátogassa a dajkánál. Ha a kisded innen megint visszakerült a házba, nevelőnő vette át, a felső régiókban, a manzárdban. A nevelőnő tőle telhetőleg, azaz sok hízelgéssel, kényeztetéssel igyekezett a gyermekből előkelő kis nőt nevelni; mentől kevesebbet nyesegetett rajta, majd mindenben kényére-kedvére hagyta, mert máris úrnőjét látta benne, aki férjhezmenetele alkalmából majd bizonyosan egy kis vagyonkához juttatja. Megtanította írni, olvasni. Nézegette vele Sacy bibliai képeit. A földrajzi oktatás is nagyobbára ilyen nézegetésből állott: ügyes kis panoráma-szekrénykékben látható volt a szent Péter-templom belseje, a Fontana Trevi, a milánói dóm minden apró figurájával, szent Genovéva, Páris védőszentjének új temploma, a londoni szent Pál-templom, a sanssoucis-i új palota, az orosz cárnő Eremltage-zsa. A gyermek kezébe adta „egy atya (vagy „egy anya“) intelmeit" leányához, vagy az „igazi erény“-ről szóló értekezést, vagy más effélét. Lelkére kötötte az egyenes testtartást, a szép meghajlást. Körülbelől ennyiből állott a nevelőnő munkája. A XVIII. század képein ott látjuk ezt a kisleányt, a kor asszonyának bimbóját: fejecskéjén tollal agyondíszített párnát, vagy csak pántlikákkal, s oldalt egy nyíló virággal ékes kalapkát visel. Nagy köténye hímzett virágcsokros, áttört tüllből van, s átcsillámlik rajta a selyem-, ruhácska kék- vagy rózsaszíne. Játékszereik drágaságok: arany-, ezüst-, korál-, csiszolt kristálycsörgők, egyéb csecsebecsék; de bábuik otromba faalkotmányok, szörnyen kifestett orcákkai és sokszor nagyobbak, mint maga a kisleány, aki csak nagy ügygyei-bajjal tudja karján tartani.