Nevelési Emléklapok, 2. füzet

Egy füzetkét hozok ismét, Társaim! egy füzetkét, a mellyröl óhajtanám, hogy bár képes volna mindnyájunkat egybefúzni; nemcsak, mint egy közhazának fiait, hanem egyszersmind, mint az egy haza fiainak köznevelöit. Nem volt még kor, a mellyben olly nagy jelentősége lett volna a tanári és nevelői hivatal és hivatásnak, — mind azon tekintélytelenség és szegénység mellett, a melly még eddigé a tanár és nevelő közsorsa — merem állítani, miszerint nem volt még kor, a melly annyira át kezdte volna látni és igyekezett volna megérteni, mint a mi korunk: mi sok függ a tanitás-neveléstöl, és ha ettől, tehát, mi sok várható a tanárok és nevelőktől. A haza ifjú nemzedéke, a mi kezünk közt volna, a mi kezünk közt lehetne; ha-hogy mi is, azok tudnánk, azok akarnánk lenni, a mikké minket a haza, a minőkké minket az emberiség és a tudományra! felkentség kívánja hogy legyünk. Nevelők és tanítók, képzői és fejlesztői a nemzedékbe már vérénél fogva oltott és a haladás szükséglete nyomán oltandó szellemnek. Mint köztanárok és köznevelők , közszellemüek legyünk elsőbben magunk. Csak egységes okok idézhetnek elő egységes eredményt. A nevelés és tanítás elveiben e szerint, kívánatos volna, sőt ez teendőink első feladata: hogy mi legyünk elsőbben egységesek és egyek. E kívánat okozza, a már részint kisebb, részint nagyobb körökbeni tudományos tanácskozását és eszmecserélgetését a tanároknak és nevelőknek. S illy tanácskozmány eredményét nyújtom im be néktek. Fogadjátok ez adományt olly szívvel, a millyennel azt néktek üdvözleti ajánlattal nyújtja a fővárosból a kiadó.