Magyar Könyvészet

A magyar nemzeti bibliográfia feltárja a Magyarország területén megjelent nyomtatványokat. Ezzel alapvető áttekintést nyújt a magyar életről és kultúráról. így magától értetődik fontossága és hasznossága, amelyet minden hazai és külföldi kutató vagy érdeklődő számára jelent. Ez a felismerés sarkallta azokat a bibliográfusokat, akik a múltban a magyar nemzeti bibliográfia minél teljesebb összeállításán fáradoztak és akik a jelenben hasonló munkát végeznek. Az újonnan megjelenő művek rendszeres regisztrálása, a kurrens magyar nemzeti bibliográfia, amely részben könyvkereskedői, részben könyvtárosi kezdeményezésekre tekinthet vissza, a múlt század harmincas éveitől kezdve több alkalommal és különböző módszerekkel indult meg, de általában nem volt hosszú életű. így az általuk feltárt időkörök összefüggéstelenek, ami lehetetlenné teszi a szükséges perspektivikus áttekintést. Ennek az állapotnak csak 1946-ban szakadt vége, amikortól az Országos Széchényi Könyvtár szerkesztésében a „Magyar Nemzeti Bibliográfia” (Bibliographia Hungarica) rendszeresen megjelenik. A korábban megjelent magyarországi kiadványok egyes időszakokra történő összefoglalása a retrospektív nemzeti bibliográfia. Ezek eleinte a szerzők életrajzi adataihoz kapcsolt bibliográfiai áttekintések voltak, amelyek sora David Czvittinger 1711-ben megjelent „Specimen Hungáriáé literatae” című művével indult meg. Az első rendszeres, a mai tudományos igényeket is kielégítő munka Szabó Károlyé volt, aki 1879-ben „Régi Magyar Könyvtár” címmel megjelentette „az 1531—1711. megjelent magyar nyomtatványok kézikönyvé ”-t. Ezt egészítette ki 1885-ben a „Régi Magyar Könyvtár” második kötetével, amely „az 1473-tól 1711-ig megjelent nem magyar nyelvű hazai nyomtatványok könyvészeti kézikönyve”. A következő korszak „könyvészeti kimutatásá”-t Petrik Géza végezte el „Magyarország bibliographiája 1712—1860" című négykötetes munkájában (1888—1892). Ugyancsak Petrik műve 1885-ból a „Magyar Könyvészet 1860—1875”, amelynek folytatását az 1876—1885 időkörről 1890-ben Kiszlingstein Sándor adta ki. A „Magyar Könyvészet” 1886—1900 korszakát ismét Petrik Géza gondozta, és két kötetben 1908-ban, ill. 1913-ban jelentette meg. A fáradhatatlan bibliográfus az 1901—1910 közötti magyarországi kiadványok regisztrálását is elvégezte, amelynek első fele 1917-ben, a második — amelyet halála után Barcza Imre fejezett be — pedig 1928-ban látott napvilágot. A „Magyar Könyvészet 1911—1920", amelyet Kozocsa Sándor rendezett sajtó alá, két kötetben 1939-ben és 1942-ben hagyta el a sajtót.