Szóbeli befolyásolás I.

Kétkötetes válogatásunk a szóbeli befolyásolás jelenségkörének tanulmányozásához nyújt elméleti és gyakorlati alapokat. A szóbeli befolyásolás kifejezést nagyon általános értelemben használjuk. Minden olyan esetet ide sorolunk, amikor egy megnyilatkozás az interakciós partner(ek)re hatással van. Ha ide soroljuk a képzeletünkkel megjelenített belső párbeszédet is, akkor a napnak szinte alig van olyan pillanata, amikor a viselkedésünket ne lehetne a szóbeli befolyásolás szemszögéből megragadni. Az utóbbi néhány évtizedben jó néhány olyan kutatási terület vált ismertté, sőt divatossá, amelyek fontosak lehetnek a szóbeli befolyásolás szociálpszichológiai tanulmányozásának megalapozása szempontjából. Válogatásunk ezekre alapozva két célt kíván megvalósítani: szemelvényekkel szolgálni a kutatás számára lényeges pszicholingvisztikai, nyelvfilozófiai, kognitív pszichológiai és szociolingvisztikai munkákból; és bemutatni a szociálpszichológiai szempontból érdekes alkalmazások minél tágabb körét. Első szemelvényünk Teun A. van Dijk holland irodalomtudós és Walter Kintsch amerikai pszichológus munkája, amely a beszédelemzés kognitív pszichológiai és szövegnyelvészeti alapjaiba vezeti be az olvasót. A Stratégiai beszédmegértés című könyvük első fejezetét közöljük itt, amelyben tömören összefoglalják elméletük főbb premisszáit és gondolatmenetét. Egy évtizeddel korábbi, nagy hatású cikkük magyarul is olvasható a Pléh Csaba szerkesztette Szöveggyűjtemény a pszicholingvisztika tanulmányozásához című kötetben (1980). Könyvük, de már ez az összefoglaló első fejezet is a különböző irányú kutatások integrálására törekszik. Épít egyfelől a klasszikus munkákra, másfelől a szövegnyelvészeti irányzat eredményeire, tágabb horizontból tekint a nyelvre, és integrálja a társadalomtudományok több irányzatát (diskurzusanalízist, beszélgetéselemzést), valamint a kognitív pszichológia és a mesterséges intelligencia fejleményeit is. A szerzők gondolkodására nagy hatást gyakorolt az orosz formalisták (pl. Propp 1975) és az őket felelevenítő francia strukturalisták (pl. Barthes 1966, 1988; Greimas 1966) munkája a narratív szerkezetek jelentőségéről, s közvetlen előzményként tekintenek a kognitív pszichológiában ezt követően kibontakozott történetgrammatikai iskolára (pl. Rumelhart 1975, 1980; van Dijk 1980/1988; a történetnyelvtanok összefoglalását lásd Síklaki 1980). A másik jelentős forrásuk, az előzőtől nem egészen függetlenül, a szöveg-grammatika, amely a hagyományos nyelvészeti felfogások és a generatív grammatika mondatközpontúságával szembeszállva a szöveget tette meg fő vizsgálati egységnek, s arra törekedett, hogy a szövegek szerkezetét is olyan egzakt nyelvtani fogalmakkal ragadja meg, mint amilyenekkel a mondatnyelvtanok dolgoznak (fontos képviselői pl. Dressler 1978; Petőfi 1982; de Beau-grande-Colby 1980). Már a klasszikus gyökereknél is megtaláljuk az antropológia és a néprajz hatását (lásd pl. Propp 1975; Colby 1988), a szociolingvisztikát ez a saját kortárs kultúra néprajzi módszerekkel való tanulmányozása felől érte el az etnometodológiai iskola képében (pl. Sacks 1988; Garfinkel 1978), valamint a beszélgetés néprajza felfogásban (pl. Gumperz-Hymes 1972).